„hirtelen elszakadt

 

Urunk mennybemenetelének ünnepe van ma. Mennybemenetel, ahogyan a katolikusok, áldozónap, ahogyan a protestánsok mondják. Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben három helyen szerepel: Márk evangéliuma 16. Lukács evangéliuma 24. fejezetében és az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 1. fejezetében. Itt olvashatók azok a szikár tények, amelyeket szemtanúk tanúsítanak…

 

 

A csak a tér idő világában gondolkodó ember feltesz ilyesféle kérdéseket:

Felment, de hova? Valamelyik másik galakszisba, amely fényévekkel ki nem fejezhető távolságban van a földtől? Tán csak nem afféle ufóutasként elröppent egy másik civilizációba, amelyről még nem tudunk? Az emberi fantázia határtalan… rengeteg ostobaságot kitalálhat. Viszont az nem ostobaság, amit 1961. április 12-án hírközlő eszközök adtak tudtára a világnak, mint rendkívüli eseményt „Ember az űrben!” Tényleg ott volt. Jurij Gagarin egyszer megkerület a földet. Az űrutazás mindössze 108 percig tartott. Nyolc évvel később, 1969. július 20-án a hírközlő eszközök egy másik szenzációt röpítettek szét „ember a holdon!” Az első ember, aki a holdra lépett, mondta „kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek.” Jézus mennybemenetele ennél sokszorosabb több, mintegy „ugrás” az Isten természetfeletti világába.

 

Jézust, amikor felment a menybe, nem a végtelen világűr nyelte el, hanem elhagyva a mi tér – idő világunkat visszatért abba a másik világba, ahonnét jött. Embersége visszavonhatatlanul belépett az isteni dicsőségbe, melyet a felhő, és az ég jelez.

 

Ember a mennyben! Lehetett volna szalagcíme az újságoknak, ha lettek volna újságok valamikor Krisztus születése után úgy 33 évvel. De erről csak az apostolok tanúságtétele maradt meg. „Az Úr Jézus, miután ezeket mondta, fölvétetett a mennybe és leült az Isten jobbján."[3]

 

Mi, Jézust követők, hisszük és valljuk, hogy Krisztus teste föltámadásának pillanatától megdicsőült. Hisszük és valljuk, hogy mennybemenetelével embersége visszavonhatatlanul belépett az isteni dicsőségbe.

 

Jézus mennybemenetele már nem tartozik az emberi tapasztalat világába, mert már az érzékeinkkel, emberi eszközeinkkel hozzáférhetetlen világban történt. Hinni, hogy Jézus feltámadott és visszatért a mennybe, az Atya dicsőségébe, megalapozottan a természetfeletti HIT világába tartozik. Igaz, hogy egyszerre történeti és természetfeletti esemény, mivel átmenetet jelent innét oda, a földről az Atya dicsősségébe.

 

Nem egészen váratlanul, hiszen adott róla jelzéseket.

"Senki sem ment föl az égbe, csak aki alászállott az égből, az Emberfia"[4] Ezt Nikodémusnak a főtanács tagjának mondta Jézus, azon a titokteljes éjszakai beszélgetésen. Feltámadásának hajnalán megjelent Mária Magdolnának, akihez ezeket a rejtélyes szavakat intézte: "Még nem (...) mentem föl az Atyához; de menj az én testvéreimhez, és mondd nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez."[5] Ezzel már előre jelezte, hogy hamarosan visszatér az Atyához

 

Az ember a saját természetes erőire hagyva nem képes bemenni az "atyai házba", Isten életébe és boldogságába. Egyedül Krisztus nyithatta meg az embernek az utat, ahogyan a mai szentmise prefációjában elhangzik majd: "hogy nekünk, az Ő tagjainak megadja a reményt, hogy mi is eljuthatunk oda, ahová Ő elsőként előre ment".[6]

 

A Golgota hegyén, ahol Jézus halálakor az apostolok lelkében minden összeomlani látszott, valójában akkor szabadultak fel a mennyet megnyitó erők "én pedig, majd ha magasba emelnek a földről, mindeneket magamhoz fogok vonzani"[7]. A kereszten való fölmagasztalás a mennybemenetel fölmagasztalását jelzi és jövendöli.

 

Gyönyörűen írja le Szent Pál a Zsidókhoz írt levelében, hogy Jézus Krisztus, az új és örök szövetség egyetlen papja "nem emberi kézzel épített szentélybe lépett be (...), hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt közbenjárjon értünk".[8] Sőt, mi több, helyet készít nekünk. Szeretet légkörét árasztó égi otthont. Az utolsó vacsorán mondta „elmegyek és helyet készítek nektek”. Erről írta Szent Pál apostol a korinthusi közösségnek

 

„Szem nem látta, fül nem hallotta,

 

Gyönyörű, ugyanakkor megnyugtató üzenet, kiegészítve azzal, ahogyan János evangélista fogalmazott a 2. levelében „van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz.[10]

 

Ó, győztes Úr,

Te égbe ment Király,

Uralmad végtelen!

Téged imád

néped, mely visszavár

nagy hittel szüntelen.

 

Te készíted helyünket

Atyánknak házánál,

hol gondjaink megszűnnek,

s lelkünk otthont talál.[11]

 

 

 

 

 

---