Az emberi kapcsolatok új rendjéről

 

 

Az idős, tapasztalt, belsőleg letisztult Arany János írta az Epilógus című versében

 

 

 

 

 

Jézus a Hegyi Beszédben nem jámbor tanácsokat adott, hanem az emberi kapcsolatoknak az egész emberiségre vonatkozó új rendjét szabja meg. Tanításának gyökere a Szentháromság konfliktusmentes belső élete, amit Jézus teljesen új látásmódban, eredeti tisztaságban tár kora, és minden korok embere elé. Teszi ezt azért, mert az eredeti bűn következtében elgyengült ember hajlamos arra, hogy ne ő igazodjék a törvényhez, hanem a törvényt próbálja úgy értelmezni, hogy megtalálja a „kiskapukat”, a „kibúvókat”. Jézus, Isten eredeti elgondolása szerint kiigazítja, amit az emberi gyengeség eltorzított. Világosan megmondta a Hegyi Beszéd elején ”Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.”[1] Jézus szakít minden, kora társadalmának és népének évszázadok folyamán kialakult, elfogadott és már törvényesnek gondolt gyakorlatával.

 

Mielőtt legfontosabb gondolatát, mint Isten szeretet üzenetét kimondaná, tisztáz néhány alap dolgot. Beszél a harag megfelelő kezeléséről és az azonnali kibékülés fontosságáról. A nő és a feleség iránti tiszteletről, a személyes kapcsolatok őszinteségéről és a mindenféle bosszú és megtorlás teljes elutasításáról. Ez utóbbival kezdődik a Hegyi Beszédnek az a szakasza, amellyel a ma evangélium is kezdődik. „Hallottátok a parancsot, szemet szemért, fogat, fogért…[2]” És hogyan folytatja? „Én pedig mondom nektek…”

 

Ősi elv, aki kárt okozott, fizessen, térítse meg, ez az ellensúlyozás elve. Ez rendjén is van, de ez nem vezethet a megtorláshoz való joghoz. Ez ui. nem más, mint egyéni igazságszolgáltatás, aminek a legprimitívebb megnyilvánulási formája a szemet, szemért, fogat fogért.

 

A megtorlás régi törvényével Jézus egy másikat állít szembe. A bosszú, azaz a kárral egyenértékű azonnali visszafizettetés helyett azt sugallja, hogy az ember fogadja el az előzővel egyenértékű, vagy akár ennél nagyobb igazságtalanságot. „Ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira!”[3] Ezt viszont jól kell érteni.

 

Vagyis Jézus tanítását nem betű szerint kell megvalósítani, hanem ezek szellemében kell eljárnia. Jelen esetben pl. nem fizikailag kell odatartani arcunk másik felét az üldözőknek, hanem az a fontos, adjunk lehetőséget az elvetemült embernek, hogy elgondolkodjon a tévedésein. Maga Jézus sem tartotta oda a másik arcát, amikor a főtanács előtt zajlott a pere, és az egyik szolga arcul ütötte, hanem csak ennyit mondott „Ha rosszat mondtam, bizonyítsad be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?”[4] A Jézust követő ember akor cselekszik helyesen, ha a jogtalan parancsokat, a rossz bánásmódot akkor tudja vissza fordítani, ha szereti azokat, akiktől ezek erednek. Tulajdonképpen ezt tette Jézus is, amikor életét adta azokért is, akik a legnagyobb emberi kínokat okozták neki.

 

Mindannyian egy adott társadalmi közegben élünk. Sajnos kiszolgáltatottjai lehetünk visszaéléseknek, erőszaknak, igazságtalanságoknak. Az ilyen esetekre Jézus nem a védekezés vagy az egyszerű nem-ellenállás magatartását javasolja, hanem egyenesen a feltétlen megadásét.

 

Jézus igazi fegyvere a tudás, a helyzetek mögé látás képessége volt. Vitába bocsátkozott, de ökölharcba nem. Vitába pedig csak az tud bocsátkozni, aki tudása, ismerete révén más optikában is képes látni, és láttatni az adott eseményt. Gondoljunk csak az adópénz esetére, amikor Jézusnak feltették a kérdést, szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem. Akármelyiket mondja is, a rövidebbet húzza. De átlátva az emberi csapdák szövevényén fogalmazta meg: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené.” Az indulatos, a haragvó ember agya beszűkül, csak résnyire lát ki belőle. Azért az a legjobb, ha már elpárolgott harag, akkor kell újra gondolni a feszült helyzetet.

 

Úgy látszik Pálnak sem volt könnyű ezt a jézusi tanítást megértetni és elfogadtatni az általa alapított efezusi közösséggel, mert ezt írta nekik

„a nap ne nyugodjék le haragotok fölött.”

 

Bölcs tanács, érdemes megfogadni. Már a saját érdekünkben is. Ha másért nem, legalább azért, hogy kíméljük az idegrendszerünket az efféle terhelésektől. Persze ez nem is olyan egyszerű, tanulni kell, sok-sok belátással és újra kezdéssel. Aki képtelen a jézusi tanítás hosszú és fáradtságos begyakorlására, annak bizony lenyugszik a nap a haragja fölött. Eszébe sem jut, hogy pont azért álmatlanságban, mert belül a lelkét valami gyötri.

 

Mindezek után jutott el a lényeghez, a legfontosabbhoz, amihez az eddigi tanítás csak afféle bevezető volt: „Hallottátok, hogy megmondatott: «Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet». Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket”

 

Ezt sem akkor találta ki Jézus, hanem idézte az Ószövetségi szentírás 3. könyvéből, a Leviták könyvéből. Ez a könyv a tízparancsolatot kihirdető idők után született, amely egyrészt a levita papság kézikönyvéül szolgált,

másrészt afféle jogszabály gyűjtemény volt, amely kiterjedt az élet minden területére. Ebben fogalmazódott meg „ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat, mint magadat.”[5]

Jézus hallgatói atyáiktól és tanítóiktól tanulták a magatartási formákat. A baj a felebarát értelmezésében volt. Jézus korában felebarátnak számított a volt a honfitárs, az idegenbe szakadt hazánkfia, az embertárs, a barát, illetve mindenki, aki faji vagy vallási szempontból közéjük tartozott. Ez akkor széles körben elterjedt gyakorlat volt.

 

Jézus a szeretet parancsát Isten szándékának megfelelően személyi korlátozások nélkül értelmezi. E szerint a szeretet arra kötelez, hogy mindenkinek adjuk meg, ami őt megilleti: a megbecsülést, a figyelmet és a segítséget, akár rokon, akár nem, a rokonszenves, akár nem, akár barát, akár ellenség.

 

Szép, szép, mondhatjuk. Meg igaz is. Meg jó is lenne, ha így lenne. A bökkenő ott van, hogy génjeinkben hoztunk magunkkal egy ilyen-olyan természetet, neveltek úgy ahogy neveltek, menet közben ragadt ránk ez is, az is, belekerülünk feszült helyzetekbe, ahol a Jézus tanítása csődöt mondott.

 

Jézus pontosan tudta ezt. Tudta azt is, hogy mindenkinek a saját felelőssége az ő tanításához igazítani az életét. Nem egyik napról a másikra, hanem egy egész életen át tartó tanulási folyamattal. Akiben megvan a fogékonyság Jézus szava iránt, az bízhat abban, hogy jó úton halad az evangéliumi alapokon nyugvó önnevelés terén.

 

Lehetne mondani, hogy nem ilyen a világ körülöttünk,. Erőszakos, rámenős, kapzsi, törtető. Aki pedig nem ilyen, az alulmarad. Hogy ki marad alul, és ki nem, az már egy másik történet. Jó tudni, hogy Jézus a Hegyi Beszéddel nem egy csapásra változtatta meg az embert, hanem azt akarta, hogy aki hozzá tartozónak vallja magát, jó kovászként éljen ott, ahol az élethelyzete során élnie kell. Ott, és abban a közegben sajátítsa el hitelesen azt a magatartási formát, amely neki is, és a környezetének is a javát, egészséges kibontakozását szolgálja.

 

Minden további okoskodás helyett hadd idézzem az idős Arany János Epilógus című versét. Egy ilyen jó vers, mint a csendes eső, jobban használ a léleknek, mint akármiféle gondolat-zuhatag.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bölcs és okos látásmód, lehet belőle tanulni. A vers lírai önarckép, számvetése a megtett életúttal annak, aki megtanulta a sors elfogadó tudomásulvételét, a belső méltóság megőrzését. A zsúfolt országút képe a sors allegóriája, az út megtételének módjai lehetséges magatartásformákat szemléltetnek. A költő nevetségesnek tünteti föl a társadalmi sikereket, és a belső függetlenség megőrzését emeli a becsülendő magatartás szintjére.

 

Amire Jézus tanítása afféle üzenet. Ember, ha meg akarod őrizni belső függetlenségedet, igyekezz komolyan venni a Hegyi Beszéd üzenetét.

 

 

---