A családi lét gyökerei mélyebbek, mint maga az ember. Eredetük, forrásuk, és mintája maga a teremtő. »Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék… Megteremtette tehát Isten
az embert a maga képére. Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.”[1]

 

Egészen biztos, hogy igaz: Isten is család. Tagjai az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ebben a családban Isten boldog. Ennek az Isten – családnak a képére teremtett az ember – család. Az ő képére férfi és nő, akik a családnak létre hozói és alkotó részei.

 

A teremtő Isten bőséges „nászajándékot” adott az első családnak. Tőle kaptak mindenek előtt életfakasztó áldást, hogy képesek legyenek megsokszorozni önmagukat: „Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten:» Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá…”

 

Az áldáson túl életteret és mindent, ami a létezéshez és élet fenntartásához szükséges.

 

„Nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!” [2]

 

Ehhez az ősi, a teremtő által elgondolt családeszményhez vezet vissza Jézus, mert ez szolgálja az ember javát:

 

 

Jézus számára a teremtő Isten akarata az irányadó. Még akkor is, ha az ember másképpen gondolja, és egészen más a mindennapok gyakorlata.

 

Az emberiség történelme folyamán, sokféle módon alakult a családról vallott felfogás, sokféle képpen fogalmazódtak meg a családra vonatkozó törvények.

 

Ma már, a teremtő Isten eredeti gondolatától eltérően számos, a társadalom, ill. egy adott ország törvényei által elfogadott „család – helyzet” létezik. Mint pl. az élettársi kapcsolat, a férfi és nő együttélése, amely semmire sem kötelez. Bármikor ki lehet belőle lépni. Számos ország parlamentje elismerte az egy neműek házastársi kapcsolatának a jogát. Ez a legrosszabb „családmodell”, ami létezik, mert képtelen önmaga megsokszorozására.

 

Sokan úgy gondolják, hogy a család egy olyan, jelképesen szólva „vonat”, amiből bármikor ki lehet szállni. Bár egy robogó vonatból kiugrani életveszélyes. Társadalmilag elfogadott, ha nem bírják együtt, hát váljanak el. Azt persze kevesek gondolják át, hogy egy házastársi kapcsolatból nem lehet sérülés nélkül kilépni. A legnagyobb kárvallottjai a gyermekek, és a házastársak egyaránt. Ennek ellenére ma ez már mindennapi jelenség.

 

A katolikus egyház házasságról vallott felfogását sokan idejét multnak gondolják. Nem kevesen azt mondják, hogy az egyház alkalmazkodjék a korszellemhez. Nem teheti, mert alapítójához, Jézus Krisztushoz, és akit ő képviselt a mennyei Atyához kell hűségesnek lenni. Különben önazonosságát veszítené el. Megszűnne az lenni, amiért létre jött: Istent képviselni az emberek világában.

 

Jó tudni, hogy nem az Isten alkalmazkodik az emberekhez, hanem az embereknek kell az Istenhez alkalmazkodni. A család vonatkozásában is, mert az Isten törvényét lábbal tipró házaspárok olyanok, mint a kormány nélküli hajó, amelyet ide – oda löknek a hullámok. Céltalanul sodródnak az élet hullámain.

 

Néhány fontos alapszabály:

 

A házasságra, a családalapításra komolyan készülni kell. Fel kell mérnie kinek – kinek önmagát, a választott társát, bírják-e a családi élet minden nehézségét. Bármilyen szakmát, vagy hivatást választ valaki, arra alaposan fel kell készülni. Tanulni, vizsgázni, tanulni, vizsgázni, szakmai gyakorlatra menni, amig nincs fejében a tudás és idegeiben a készség, hogy megtegye, amit vállalt.

 

A házasságra nem igen készülnek fel. Az utolsó két püspöki szinódus a házasság és család témával foglalkozott. A várakozás ellenére nem a mindent megengedő jelenlegi állapotot hagyta jóvá, hanem kettős feladatot határozott meg.

 

Az egyik, hogy a házasságra fel kell készülni. Nem csupán anyagilag, hanem szellemileg, lelkileg is. Tudatában kell lenni a házasulandóknak, hogy mit vállalnak? Ha pedig szükséges, képesek lesznek-e igénybe venni mindazok segítségét, akik nehéz helyzetekben segíteni tudnak? Ha benne vannak a házasságban, és előjönnek a bajok, akkor képesek-e orvosolni, gyógyítani, segítséget kérni. Paptól, orvostól, pszichológustól, házasságterapeutától, mediátortól, jó baráttól, hiteles emberektől stb. akár többtől is egyszerre. A mélypontra jutott házasságok külső segítség nélkül nem gyógyulnak meg.

 

Ismeretes a fizika törvénye: minden olyan erős, mint a leggyengébb pontja. Ott roppan össze a legerősebbnek látszó híd, vagy épület, ahol a leggyengébb. Ha a házastársak sok emberi, jellembeli gyenge pontot vittek be a házasságba, az előbb, utóbb össze fog roppanni. Aztán kászálódhat ki mindenki a romok közül tépetten, megalázva, kilátástalanul.

 

A család az Isten törvénye szerinti házastársi kapcsolatnak a kibontakozása. A házasság pedig nem más, mint „egy férfinek és egy nőnek egész életre szóló szentségi közössége, akik nyitottak az élet továbbadására.”

 

A család a jövő termőtalaja. Ha a növénynek nincs megfelelő termőtalaja, elszárad, elpusztul. A termő talajt is gondozni kell. Mérgezett talajból pusztulást szív fel a növény. Mérgezett családi közösségben a saját pusztulásának mérge rakódik le a gyermekek zsigereiben.

 

Isten nélkül nem lesz egészséges a családi kapcsolat. Sokat kell imádkozni a családtagoknak egymásért. Minden családközösség megtartó erő. A hívő közösségnek pedig sokat kell imádkozni Isten terve szerinti családokért, hogy testben, lélekben életerős nemzedékek váltsák egymást.

 

Szentcsalád vasárnapján oda teszi Isten elénk a lehetőséget, csak tudni kell élni vele.

 

Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez a családban is. Ha eltávolodnak egymástól a család tagjai, minden kihűl körülöttük, rideg lesz az életük. Ha közelítenek egymáshoz, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselni. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.

 

„Nem számít, milyen ellenségesnek tűnik a világ, egy szerető család a biztonság, a védelem és a gondoskodás fészke marad.”[4]