2017.02.04.
17:57
„Ti vagytok a föld sója” mondta Jézus mindjárt a nyolc boldogság felsorolása után. Só, a föld mélyéről előbányászott, vagy éppen a tenger vizéből kinyert anyag. Ételeink és az élő szervezet nélkülözhetetlen eleme. Az emberi szervezetben mintegy 100 gramm só található. A só bevitel rendkívül fontos. Nem lehet sem több, sem kevesebb annál, mint ami éppen szükséges. A sónak az ételek ízesítésében is jelentős szerepe van, mert kihozza a többi fűszer igazi ízét, amitől nemcsak fogyaszthatóvá, de élvezhetővé is válik az étel.
Jézus nem azt mondta, hogy igyekezzetek olyan szerepet betölteni az életben, a társadalomban, a családban, mint a só, hanem kerek perec kijelenti, hogy „ti vagytok a föld sója”. Nem óhajt, nem parancsot ad,. nem is jövendöl, meglátjátok, ilyenekké lesztek, hanem kijelenti, ilyenek vagytok. A föld sója.
Egy római anekdota szerint, amikor Michelangelo a 16. század elején elkészült a vatikáni Sixtus kápolna mennyezetén Ádám teremtésének a képével, a megrendelő, II. Gyula pápa megkérdezte a festőt: tényleg ilyen szépnek látod az embert? Mire a művész ezt válaszolta: én olyannak igyekszem ábrázolni az embert, amilyennek az Isten akarta látni.
A „ti vagytok a föld sója” kijelentéssel tulajdonképpen azt embert fogalmazza meg, akit az Isten elgondolt. Bár a mai evangéliumi szakasz végig kijelentő módban fogalmaz, de benne rejlik a felszólítás: ti legyetek a föld sója! Annál is inkább fontos ez, mert a teremtő Isten álma az istenképmás emberről, mint időzített bombával, a szabad akarat megadásával, a első bűn elkövetésével, szerte is foszlott, és az istenképmás ember ettől kezdve magában hordta a romlás mételyét, mert értelme elhomályosodott, akarata pedig rosszra hajló lett.
Ezt a megromlott állapotot jött helyre állítani Jézus, többek között azzal, hogy új távlatot nyitott az ember számára. Nem egy varázsütésre, egy pillanat alatt. Egy folyamatot indított el, amelyben a „sószerepbe” helyezte az embert.
A só ízt ad, a só tartósít, a só létfeltétel az élő lények számára. Talán valahogyan így gondolta el Jézus az ő követőinek szerepét a társadalomban. A Jézushoz tartozása okán olyan szerepet kell betöltenie, mint amilyent a só betölt az étel számára. Megőrzi a romlástól, átjárja és élvezhetővé teszi.
A hiteles keresztény ember nélkül a társadalom híján van azoknak a lelki és erkölcsi erőknek, amellyel felvértezhetné magát a rá leselkedő veszélyekkel szemben. A hiteles hívő jelenlét egyáltalán nem mellékes, vagy közömbös dolog. Sóhoz hasonlóan nem helyettesíthető semmi mással. Ha megfogyatkozik, senki sem veheti át a szerepét.
A só nem gyöngyszem, nem talentum, amelyet az ember megőriz vagy kamatoztat, hanem a táplálkozás tartozéka. Tevékenysége alárendelődik a megsemmisülésnek, az eltünésnek vagy az étellel való összeolvadásnak. A keresztény ember sem azért a föld sója, mert rejtőzködő, másoktól eltávolodó életre hivatott, hanem mert képes arra, hogy elvegyülve az emberi család különféle bőrszínű, adottságú és földrészen lakó tagjai között segítséget nyújtson mindabban, amiben szükséget szenvednek.
Jézus azzal a megállapítással, hogy „ti vagytok a föld sója”, olyan valamiről beszél, amely megváltoztatja az őt körülvevő közeget. Így ment át a köztudatba is: a só, mint a legalapvetőbb fűszer adja meg az étel igazi ízét. A „föld sója” pedig az, ami, ill. aki az életet értelmessé, jóvá és élvezhetővé teszi.
A mai evangélium kulcskérdése: Hogyan lehetünk mi a föld sója? Más megfogalmazásban: hogyan tehetjük jobbá a világot? Olyanná, ahol kevesebb az önzés, az ártó szándék, a mások letiprása, megalázása és kizsákmányolása. Nem kell rendkívüli dolgokra gondolni. Elég, ha a mindennapi élet dolgaiban, a családban, a munkahelyen, nem többel, mint a viselkedésünkkel az adott pillanatban egy csepp emberséget ajándékozunk. Egy csipet emberség-sót, ami éppen akkor és ott hiányzik.
A buszon átadott hely, az ideges munkatárs hisztijének szeretetteljes elviselése, porszívózás otthon, csak néhány tipp, de az igazi válaszokat mindenkinek magának kell megtalálnia. A világ világossága kifejezés talán még konkrétabban is értelmezhető: igazságosság, több tudás, tanítani az embereket, eligazítani az szellemi és hitbeli tévelygőket, felszámolni a babonás tévhiteket...
A nyolcvanas évek elején volt a Kossuth rádióban egy nagyszerű műsor, Egy csepp emberség címmel. Hiteles emberek fogalmazták meg röviden az emberség titkát. Azt a titkot, amely széppé tudja tenni az életünket. Azt a csipetnyi sót, ami éppen akkor kell, hogy íze legyen az életünk egy-egy adott pillanatának. A műsorban elhangzottak könyv alakban is megjelentek. Ebből idézek.
„Egy madártani tudós megfigyelései közben egy érdekes jelenségre lett figyelmes. Amikor a fülemüle fiókák kibújnak a tojásból, a fülemüleapukák éjjel – nappal énekelnek nekik. Tudni kell, hogy a fülemüléknél csak a hímek énekelnek. Ennek a tudósnak nem hagyott nyugtot a kérdés, miért énekel a fülemüle apuka éjjel nappal? Miért nem elég csak nappal?
Kivett három fiókát a hímek közül. Bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Majd eljött a kirepülés ideje, és ez a három, amelynek hiányzott az apukás három hét, olyan rikácsoló hangot adott, hogy a nőstények elmenekültek tőlük.
Ilyen helyzetben nincs házasság, nincs fészek, nincs nemzedék, nincs folytatás. Mert az a kis állat azzal a csöpp agyával tudja, hogy nekem hat-hetem van, hogy beénekeljem a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsuk a jövőt.”[1]
Nekünk csak pillanataink, élethelyzeteink vannak, ami lehetőség, hogy oda tegyük környezetünk életébe azt a csipetnyi sót. A biztatást, a mosolyt, a szeretetet, az odafigyelést, a megértést, ölelést, a részvétet, mikor mire szükség van… Mindenkinek ott és akkor, amikor és ahol van… Különben elhidegülnek és rideggé válnak az emberi kapcsolatok, és a jó szó helyett csak rikácsolás lesz, amitől mindenki menekül.
Azok tudnak igazán szeretni, akiknek, talán a szüleik, talán mások, talán a barátok, talán a környezet szüntelenül beénekelték azt a dallamot, amely ízessé, széppé és gazdaggá tette az életüket.
Odacsippentették azt a csipetnyi sót.
Tamási Áron egy gondolatát idézte az ugyancsak erdélyi író, Sütő András: „aki közöttetek emberként hitvány, az magyarnak is alkalmatlan”. É hozzá tette „Egyenes beszéd, ősi követelmény, nem afféle spártai huncutkodás ugyebár, ahol megdicsérték, kitüntették a sikeres tolvajlást.”
Érvénes igazság ez átfogalmazva is, „aki közöttetek emberként hitvány, az kereszténynek is alkalmatlan.” Ez is egyenes beszéd, ősi követelmény. Ami, ha nincs jelen a mindennapi életben, minden ember pillanat az „ízetlenné” vált „só”, ami használhatatlan, amit ki kell dobni, ami nem való már semmire.
A föld sója, és utána rögtön a világ világossága a Hegyi Beszéd keretében hangzik el. Logikája szerint úgy tűnik, inkább egy „élcsapatnak” szól. Mivel Jézus mégis a nagy nyilvánoság előtt mondta el, annak az lehet az oka, hogy a világjobbító parancs nem csak apostoloknak, és később a papoknak, egyházi embereknek szól, hanem mindenkinek.
Van ebben a tanításban egy jókora bátorítás is. Egy csipetnyi só megváltoztatja a nagy tál étel ízét, egy pici lámpa fénye betölt egy nagy szobát. Nem keseregni kell azon, hogy micsoda kisebbségben vagyunk a világ elsöprő többségű otrombaságával szemben, hanem oda tenni, nem többet, mint a csipetnyi szeretet sót.
Aki megéli a krisztusi normákat, elég figyelemfelkeltő, hogy az ember többsége elkezdjen érdeklődni: miért nem lop? Miért nem hazudik? Miért nem üt vissza, a keresztény? Miért van benne több optimizmus, derű? Ennél hatékonyabb tanítás aligha létezik.
okéatya
[1] Egy csepp emberség 3. kötet 9. o.