Van, aki visszatekerné az idő kerekét, van, aki nem. Talán szívesen újra élnénk az elmúlt perceket, órákat, de azt sajnos, vagy hála Isten, nem lehet. Esetleg kitörölnénk a múltból szomorú élményeket, de nincs rá lehetőség Az idő pereg tovább, vészt jóslóan, vagy reményt keltően, nem tudom. Előre, egyre csak előre, valahova a végtelenbe, ahol várja az Idők Ura, aki úgy alkotta meg, hogy beletorkolljék az örökkévalóságba az idő…

 

Az idő pénz, mondja az üzletember. Az idő ajándék, mondja az Isten. És ajándékba adott milliárd és milliárd éveket. Az idő felbecsülhetetlen értékű ajándék. Senki sem birtokolhatja, de mindenki élhet vele. Nem lehet megtartani, de el lehet tölteni. Aki egyszer elvesztegette, soha többé nem kaphatja vissza. Az idő kerekét visszatekerni nem lehet.

 

Az idő az Istenhez tartozik, mi csak a pillanat urai vagyunk, mondta Ferenc pápa egyik homíliájában.[2] Ám a pillanat a miénk, amiből összerakódik az életünk. A pillanatokat, a helyzeteket mi töltjük meg tartalommal, jó vagy rossz döntésekkel. Ez már a mi felelősségünk. Az idő egyrészt a nagy lehetőség, másrészt az az ajándék, amivel egyszer el kell számolni.

 

„Az emberek azt állítják, hogy múlik az idő, az idő viszont csak mosolyog, mert látja, hogy az emberek elmúlnak, ő meg marad.”[3]

 

A hívő ember tudja, hogy az idő nem az övé, nem ő szerezte meg, hanem ajándékba kapta a teremtőtől. Mégis, semmiért sem kell olyan drága árat fizetni, mint az elpazarolt időért, mert minden elmúlt perc, minden kihagyott lehetőség örökre elveszett.

 

 

Írta Friedrich Schiller német költő. Mennyire igaza van!

 

Az igazi keresztény olyan valaki, aki létével, szavaival, cselekedeteivel és döntéseivel gazdagítani tudja az ajándékba kapott időt.

 

Az időt mindenki másképpen éli meg.

 

Az idő (...)
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít. [5]

 

Mert a szeretet egy csepp az örökkévalóságból, az Isten világából, amelynek csak pillanat cseppjei léteznek az idő világában. Ám a pillanat szeretet pillanat cseppjei az ember által születnek.

 

Érdemes megállítani az idő elszivárgását. Ahhoz, hogy az életünk irányítása a mi kezünkben legyen, először a rendelkezésre álló időt kell kézben tartanunk. Ez azt jelenti, hogy minden eltelt percet valamilyen értékes célra kell fordítanunk. Vannak dolgok, amiket meg akarunk tenni, tervezünk megtenni, és aztán sajnáljuk, ha nem tettük meg.

 

Ferenc pápa adott egy jó tanácsot. Azt mondta, hogy az ima nagyon fontos, mert amikor imádkozunk, mintegy az örökkévalóságból kitekintve látjuk önmagunkat. A perceinket, az óráinkat, a napjainkat, az éveinket. A jól végzett imával Isten, mintegy maga mellé ültet bennünket, és átölel.

 

Aki időt és energiát szán arra, hogy elmélyülten imádkozzék, másképpen látja önmagát és a világ dolgait. Az ima a reménység forrása, amely megtanít arra, miként tekintsünk az ajándékba kapott időre. Ugyanakkor a reménység világító tornya is, amely távolról pásztázza személyes életünk végső fogódzóit.

 

Jézus ezekkel a szavakkal kezdte igehirdető munkáját „Betelt az idő, és elközelgett az Isten Országa. Térjetek meg, és higgyetek az örömhírben!”[6]

 

Ez volt az Istentől meghatározott idő, az üdvösség meghirdetésének az ideje. De van személyes idő is. A tiéd, az enyém, amit mi kaptunk ajándékba. És ez is be fog telni egyszer, és azután az utolsó sóhajunkkal átmegyünk az időtlenség világába, az örökkévalóságba. Ez az, amit az ajándékba kapott idő jó kihasználásával tudjuk csak elérni.

 

2017 az előttünk álló kegyelmi idő, amelyet azért ajándékozz nekünk Krisztus, hogy újra meghalljuk az Ő hívó szavát.

2017 kegyelmi idő, amely már ott van a kezünkben, csak rajtunk áll, hogy gazdagodunk-e általa, avagy tovább süllyedünk a lelki nyomorban.

 

2016 az irgalmasság éve volt, Isten finom érintése, az irgalmasság nagy lehetőségeinek az éve. „Az Egyháznak az a küldetése, hogy hirdesse Isten irgalmasságát, az evangélium dobogó szívét, melynek az egyház tagjai által kell eljutnia minden ember szívéhez és elméjéhez.” Fogalmazott Ferenc pápa az irgalmasság évét meghirdető bullájában. De Isten irgalmának nem lehet határt szabni sem időben, sem térben.

 

Bárhová megyünk, jó előre ismerkedni az ottani élettel, szokásokkal. Földi életünk után Isten szeretet birodalmába szeretnénk mindannyian eljutni. De addig szorgalmasan kell tanulni a mennyországi szokásokat, viselkedéseket, egyáltalán a mennyországi életet. A 2017 –es év Isten ajándéka, hogy tanuljuk. A tanítómester Jézus Krisztus, aki odaátról jött, hogy megtanítson bennünket a mennyország isteni életformájára. Erre kapunk napi 24 órát, elmélettel és gyakorlattal egyaránt. A vizsga majd a legvégén lesz. A vizsgáztató biztos pedig maga az Isten, aki majd elénk teszi az életünket, ilyen voltál, és a mintát is, ilyennek kellett volna lenned.

 

Uram, hálát adok ma neked mindazért, amit ajándékba kaptam tőled 2016-ban, az örömért és a bánatért, a derűért és a szomorúságért, mert mindenért, ami velem történt, amivel alakítottál és formáltál engem.

 

Uram formálj és alakíts engem a 2017-es évben is, hogy olyan legyek, amilyennek te gondoltál el öröktől fogva a te végtelen szeretetteddel.