Ha valaki nagyon messziről indítja a mondókáját, azt szoktuk mondani, hogy Ádámnál és Évánál kezdi. Ma pünkösd ünnepén én még távolabbról indítok, a világ teremtésétől, sőt még annál is korábbról. Jelesül, hogyan születhetett meg Istenben a világ teremtésének terve. 

 

Isten olyasformán teremtette a látható és láthatatlan világot, mint ahogyan mi nehezen tudjuk magunkban tartani a titkot. A rózsa érték: hirdeti is titkát az illatával és színpompás virágaival. A nap jó, titkát a fény és hő mondja ki. Az ember jó, kifejezi jósága titkát gondolatával, szavával, cselekedetével. Isten pedig a végtelen szeretet. Miért ne törhetne ki ez a szeretet s létesíthetni eddig még nem létező új világot? Isten sem „türtőztethette” magát, szeretetének a nagy titkát mintegy megvallotta a teremtésben.

 

„A föld puszta volt és üres Isten Lelke lebegett a mélységek felett”[2] olvassuk a Teremtés Könyvében. A mélységek, más szóval az őskáosz felett. Őskáosz a még rendezetlen, de éppen kialakuló, formálódó. A Khaosz a görög mitológiában a dolgok létrejöttét megelőző űr, a teremtés kezdeti állapota.

 

Sokszor végig hallgattam már különböző tudósok előadásait az univerzum kialakulásáról. Jelesül az érdekelt, hogy a tudományos elméletek szerint, mi történhetett az ősrobbanás után az első ezred, tizezred, vagy éppen százezred másodpercben, ami számunkra fölfoghatatlanul parányi időmennyiség. Ami történt, azért történhetett meg, erre már nem a tudomány, hanem maga az Írás, a nagybetűs, adta meg a rejtélyes választ „Isten Lelke lebegett az őskáosz felett.” A belőle kiáradó rendező erő irányította célja felé ezt a rendkívül bonyolult eseményt, aminek következtében létre jött a folytonosan táguló világegyetem, a maga emberileg egyelőre még fel nem fogható méreteivel és törvényeivel.

 

Isten nem „türtőztette” magát, amikor szeretete nagy titkát kivallotta a teremtésben. 

 

Ha víg vagy, és ha sírva sírsz.”[3]

 

De nem tűrtőztette magát az Isten Lelke akkor sem, amikor ezredéven át szólt a próféták szavával, hogy törvényt, rendet és jövőt adjon az embernek. Ő volt az, aki „mintegy galamb” ölelte körül, vette hatalmába a jánosi keresztségben részesülő Jézust. Ő volt az, akiről Jézus beszélt a titokzatos éjszakai beszélgetésben a zsidó főemberrel, Nikodémussal „a szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.”[4] Ő az Ígéret, aki elvezeti az apostolokat a teljes igazságra.[5] Ő az, aki, amikor majd annak itt lesz az ideje, az apostolok eszébe juttatja Jézus tanítását, sőt mi több azt is, hogy adott helyzetben mit kell tenniük. 

 

Ez a Lélek az óta is rejtetten dolgozik Isten egyházában, a pápákban, a püspökökben, a papokban, a hívekben, benned és bennem. A zsinatokban, a döntésekben, a vértanúkban és hitvallókban, az erőszakot szenvedőkben és a megalázottakban. Sohasem erőszakkal, nem kényszerrel, hanem mindig szelíd indítással, hiszen szabadnak teremtette Isten az embert, s ezt neki is tisztelni kell. Nem dönt senki helyett, mert, ha ő döntene, akkor az ember nem lenne felelős a tetteiért, sem jutalom, sem büntetés nem lehetne az osztályrésze. 

 

 

A Lélek az Isten titokzatos ereje. Teste nincs, arca nincs, mégis személy, mint az Atya és a Fiú. Teológusok hada törte a fejét évszázadokon keresztül, hogy mégis valahogy szavakba öntsék a szavakba önthetetlent, ki is pünkösd lelke? Ki is az a „zúgó szél, égi vihar”? Akihez így sóhajt a költő

 

Lélekemelő, békét, nyugalmat árasztó, csakhogy…a hírekben meg ezt olvasom.

 

"Nem orrhosszal vezet, hanem messze „veri a mezőnyt” a kereszténység az üldözött vallások sorában. A nyugati világban biztosított ugyan a több-kevesebb vallásszabadság, ám a keresztények alig negyede él fejlett demokráciá­ban. A totalitárius rezsimek és a szélsőséges vallási ideológiák képviselői eközben tűzzel-vassal irtják a Biblia tanításait, és üldözik azok követőit."[8] Olvastam a hírekben. 

 

És egy másik hír.

 

„A 92 milliós lélekszámú egyiptomi lakosság 10 százalékát kitevő koptok a közelmúltban több véres merénylet célpontjai voltak. December óta mintegy hetvenöt kopt halt meg pokolgépes merényletekben Kairóban, Alexandriában és Tantában. Legutóbb a virágvasárnapi misén robbant pokolgép április 9-én a tantai Szent György és az alexandriai Szent Márk kopt székesegyháznál. A két támadásban legalább 43 ember meghalt, és a sebesültek száma a százat is meghaladta. Mindhárom merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet egyiptomi csoportja vállalta magára.”

 

Úgy látszik, hogy elszabadult a pokol, elszabadultak az ellenerők, amelyek el akarják pusztítani mindazt, amihez a biblia, a kinyilatkoztatás Istenének köze van. Mindez nem közel két évezreddel ezelőtt, Kr.u. 64-ben, amikor az eszement Néró a keresztények ezreit terelte vadálatok elé, feszítette keresztre Rómában. Jóllehet Nagy Konstantin császár 313-ban szabad vallásgyakorlatot biztosított a keresztényeknek a római birodalomban, de az óta már a római birodalom is összeomlott. Országok és birodalmak születtek és tűntek el a történelem süllyesztőben. Emberek millió haltak, vesztek és pusztultak el értelmetlen öldöklésben a hitükért, vagy ha másért nem azért, mert ott születtek, ahol. 

 

Hol van itt az Isten Lelke? Miért nem újítja meg a föld színét? Hiszen annyiszor, de annyiszor fohászkodtunk „küld el Szentlelkedet, és megújítod a föld színét.” Csakhogy más az Isten logikája, mint az emberé.

Amíg mi emberek a percekkel mérjük az időt, Isten a maga végtelenében együtt lát mindent, a múltalt, a jelent és a jövőt. Ott pedig mindennek megvan a maga helye, értelme és értéke. Meg különben is, Jézus nem rejtette véka alá azt a lehetőséget sem, hogy „ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”[9]

 

 

Mert erre az igaz és kristálytiszta szóra, ha valaha, úgy most igen nagy szüksége van a világnak. 

 

 

 

 

 

 

 

Puszta Sándor:

A szentlélek himnusza

 

A Lelket várom, a Nagyszerűt,

Mi Szépségekben szíven üt.

A Lelket, ki az Atyától lett

S a vizek felett lebegett.

A Lelket, akiben élet forr,

És rózsáival teleszór…

A Lelket, mely gyújt, csodát mível,

És betölt kegyelmeivel.

Mi föntről, egekből árad át,

Az örök élet áramát.

Mi telít, ürít, és újra tölt

És újjászületik a Föld!

 

A Lelket várom, az Ihletőt,

Ki megvigasztal szenvedőt,

Ki megihleti az alkotót,

Akartat velünk minden jót!

Ő áll mögötted, ha verset írsz,

Ha víg vagy és ha sírva sírsz.

És rádcsorog, mint hű, szende fény,

Mint piros szárnyú költemény.

A Lélekre várok, lesem én,

Mely örök ifjú, sose vén.

Ifjabb, akár e zengő tavasz

És szirmaival behavaz.

 

A Lelket várom, dús égi Szél,

Ott fú, hol akar és beszél.

Mond kimondhatatlan szavakat

És kormányoz világokat.

Mint Isten zord villáma repül,

Pápák szavára települ.

Zúgó Vihar, mi úgy rohan át,

Hogy elgörbülnek a koronák.

Mint irgalmas szellő lengedez,

Békéjével simít, legyez.

Megkérem, mondjon majd értem szót,

 

Védje az egyedülvalót.

Velem, veled, és vele legyen,

Hogy minden ember szent legyen!

Legyen, aki víg s ki bús, az is,

S legyenek mind a holtak is…

 

A Lelket várom, Vigasztalót,

Hogy szóljon és mondja azt a Szót,

Mi tisztán a Lélekből való,

S egyedül örökkévaló!

Amely minden szóba beleszól,

Melyre a cédrus meghajol,

Amely száll a Libanon felett,

És Kérdés is, meg Felelet!

Amely zengve zúg és zúgva zeng,

Magasságban s a mélyben lent!

Ki az Infernókban s Poklokon,

Az egyedüli Hatalom!

És ki egyedüli Úr csupán,

Pecsét, az Isten trónusán!

 

---