2018.01.21.
21:43
Boldogok, akik vasárnapról vasárnapra elmennek a szentmisére, mert ott hallják Isten szavát!
Közel van az Isten országa, hirdeti meg Jézus…
– – – kicsit ér,
sokat ér,
mit adsz érte,
mennyiért – – –
Isten országa nem leszálló angyali seregek, égi harsonák és megnyíló sírok kísérte kozmikus esemény, hanem rejtett kezdet, amelyet nem a szem, hanem csak a hit észlel. Jézus egy mondatos kiáltványa mindössze ennyi: ,,Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.’’
Jézus kiáltványát halva, most három kérdésre keressük a választ:
· Mit kínál Jézus,
· mit vár tőlünk érte, és
· mibe kerül az nekünk?
1. Mit kínál?
Létezik egy ország, minek idő és tér,
nem szabja határát, hol nincsen sötétség.
Hol örök fény ragyog, hol nem váltják egymást,
éjszakák és nappalok, Isten a fényforrás.[1]
Ezt az országot hirdeti meg Jézus.
Sokan, sok mindent felajánlanak. Pontosabban megvételre kínálnak jó pénzért, a szórakoztató ipar, a boltok és áruházak, a politika stb. Mindegyik el akar adni valamit. A reklám azt az érzetet kelti, hogy amit felkinál számunkra nélkülözhetetlen, és ami, legalább is a reklámok szerint, a boldogságnak, az örömnek a forrása.
Jézus kínálata élesen különbözik a kirakatok, a szórakoztató ipar, a politika propagandisztikus portékáitól, és mindenféle más ajánlattól. Jézus kínálata a világban semmi mással nem összehasonlítható és nem helyettesíthető. Szinte észrevehetetlen a nagy árukínálatban.
De mégis vannak, akik észreveszik. Azok a felnőttek, akik maguk sem tudják hogyan és miért, de megfogja a lelkület valami. Titokzatos erő, aminek nem tudnak ellen állni, és elindulnak a templom felé.
A nagy tömeg számára azonban a jézusi kínálat nem jelent alternatívát a többi kereskedelmi és egyéb hírverések között. Merthogy nem is az, nem versenyáru, hanem valami egészen más. Isten országának lelki természetű és örökérvényű kincsei alig észrevehető csendességgel vannak jelen a világban. A legkisebb sportesemények és labdarúgó-mérkőzések is képesek kiszorítani Isten országának örömhírét az evilági áru kínálatok piacáról.
Jézus Isten országát hirdeti, amelyben a legfőbb értékek: egyetértés, szeretet, béke, a megbocsátás, az elfogadás, a türelem, a segítés és még sok minden más, ehhez hasonlók. Ezek mintha idegen értékek lennének, mégis szüntelenül vágyakozunk és sóvárgunk utánuk. Isten országa a világban épül, még ha nem is abból való.
Isten országát nehéz körül határolni. Ott található, ahol megtartják Isten parancsait és elismerik szelíd és boldogító uralmát. Különleges és rendkívüli érték, amelynek csak azok tudnak igazán örvendezni, akik már elnyerték és magukévá tették.
Isten országa igazi ország,
van útja is, de oly szűk út,
hogy nem férnek be rajta hintók,
csak egyszerű gyalogosok.
Kapuja is van, boltozott kapu,
de keskeny, mint a csonttű kis foka,
teherrel nem jut át teve,
– bár mindig sok az ostoba,
ki nem hiszi, míg nem gurul
hátára zsákolt vagyona.[2]
2. Mit vár érte?
– – – kicsit ér,
sokat ér,
mit adsz érte,
mennyiért – – –
[3]
Isten országát „megvásárolni”, csak egy módon lehet: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban”. Bűnbánattal és életmód váltással.
Isten országának elnyeréséért új élettel kell fizetnünk. Elnyerése végett Istenhez kell igazítanunk életünket. Aki ilyen „valutával” még sohasem fizetett, nehezen fogja megérteni Isten árköveteléseit, ami nem más, mint megtérés és újrakezdés. Ez az értékegység bármennyire elavultnak tűnik, nélküle mégsem boldogulhatunk, sem Nyugaton, sem Keleten. Ezt a fizetési eszközt nevezték már sokféleképpen: „Wende”, „fordulat”, „változás”, „reform”, „glasznoszty”, „nyíltság”, a korlátozások feloldása, sem „peresztrojka”, gazdasági társadalmi reformcsomag.
Mit vár érte? Ahogy a szentírás mondja, metanoját, az átváltozást, megváltozást, visszatérést az Istenhez. Szorgalmazza az ember igazi megújulását Istenben. Megszerezzük Isten országát, ha Istenhez térünk, hiszünk benne, hozzá igazítjuk életünket. „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban”. Nem a környezetnek kell megváltozni, hanem nekünk magunknak, és akkor megváltozik a környezet is.
3. Mibe kerül nekünk?
– – – kicsit ér,
sokat ér,
mit adsz érte,
mennyiért – – –
A mai evangélium erre is választ ad. „Azok rögtön elhagyták hálóikat, és nyomába szegődtek”. Isten országának ára a megszentelt élet. Isten országa nem jelent politikai, katonai, gazdasági, ipari és technikai fölényt. Nem határozza meg napjaink művészeti irányzatát, sem a divatot, de igyekszik mindezeket megszentelni. De az ember teljes kibontakozásához és szívünk vágyainak beteljesedéséhez elengedhetetlenül szükséges.
Isten országa sokba kerül, mert egy élettel kell fizetni érte.
Az evangéliumi tanítványok ezt vonakodás nélkül megtették: Péter és András, Jakab és János, meg a többi tíz, száz, ezer és milliárd. Hozzájuk hasonlóan a történelem folyamán sokan vállalták a Krisztus követés, és az emberhalászat verejtékes munkáját. Megértették az isteni reformintézkedések lényegét, megváltoztak és nekiláttak a krisztusi küldetés újabb, szebb, jobb és igazabb világot érlelő feladatának. Isten országának építése megtérülő befektetés.
A kivetett háló képe különösen sokat mond. Jézus nem pecázik, nincs csali: a teljességből merít. A háló ki van vetve, ma vagy holnap, vagy akármikor bárki bele is akadhat ebbe a hálóba.
Persze nem csak Ő veti ki hálóját.
Egyik ismerősömet a Scientology egyháza csalogatja.
Egy másik koplal, és a világvégére készül guruja utasítására.
Egy harmadik kínai horoszkópot készít, és magáról azt vallja, hogy születése előtt kinézte magának leendő szüleit. Sokan vannak, akik „Istenért” se adnák fel kényelmüket, rutinjukat, mégis hirtelen, minden átmenet nélkül követnek egy gurut, aki lelki „karriert” kínál. A környezet méltatlankodik, csóválja fejét, és… tehetetlen.
A hívások között óriási a különbség. A különbség csak idővel derül ki. A szektával, a guruval, a hamis képzetekkel szakítani olyan, mint leszokni a drogról, a cigarettáról, az alkoholról, egy szenvedélyes kapcsolatról… Csakhogy Jézus nem drog.
S még valami: ha ott áll fiad, barátod, valaki, aki fontos neked, összetörten a nagy kaland után, mindig bekopoghat Jézushoz. Szemrehányás nélkül mindenkit befogadd. Egyetlen feltétel van, fogadja el a Mester szabályrendszerét.
Isten országának elfogadása nem sima ügy. Ahogy József Attila fogalmazta meg a Tanítások c. versében.
Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.[4]
Jézus pedig istenivé kovászolja az embert.
Sapienti sat! A bölcsnek ennyi is elég!