Csendes tétlenség, vagy cselekvő hit?

 

A mai evangélium fő témája korunk egyik alapérzése, az aggódás, ill. Jézusnak az arra adott válasza. Az aggódás, akár akarjuk, akár nem, ott van minden élethelyzetben. Ha nem a felszínen, akkor a tudatunk mélyén mindig dolgozik. Pedig, a közmondás szerint „ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás sem segít.” Egyébként is két fajta helyzet van a világon. Az egyik az, amelyiken tudunk változtatni, a másik az, amelyiken nem, mint ahogy a csillagokon és a halálon sem. Éppen ezért energiapazarlás olyasmiken aggódni, amiken nem változtathatunk.[1]

 

Jézus a mai evangéliumban idegi energiatakarékos gondolkodásra akar elvezetni, amikor arra biztat, hogy „ne aggódjatok, hogy mit esztek, mit isztok, a ruházat miatt, hogy mibe öltöztök…” Már hogyne aggódnánk, hiszen az evés, ivás, ruházat minden ember alapvető szükséglete. Mondhatnánk, hogy könnyű volt Jézusnak, akiről tehetős asszonyok és még sokan mások „vagyonukból gondoskodtak”[2]

 

Arra már kevesen gondolnak, hogy Jézus úgy kezdte az életét, hogy beleszületett a hajléktalanságba, amikor még arra sem kapott helyet, hogy e világra szülessék. De átélte már alig másfél évesen a migráns állapotot is, mert a hatalmát féltő Nagy – Heródes gyermekgyilkos különítménye elől külföldre, Egyiptomba, kellett menekülnie, ahol vélhetőleg 6 – 8 éves koráig kényszerült élni. A már tanító Jézus így fogalmazta meg hajléktalan állapotát „a rókának oduja van, az ég madarának fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtsa fejét.”[3]

 

„Ne aggódjatok…” mondta Jézus a Hegyi Beszédben. Ő jól tudta, hogy az aggódás rendszerint nem jár önmagában. Az aggódás szorongást szül, a szorongás, kétségbe esést, a kétségbe esés pánikbetegséget, a pánikbetegség pedig rosszabbnál rosszabb döntéseket. Ez már az a csapda, amiből igen nehéz kimászni.

 

„Ne aggódjatok…” mondta Jézus a Hegyi Beszédben és hallgatói figyelmét más irányba tereli. Az ég madaraira, amelyeknek erdő – mező a terített asztaluk, a gyönyörű mezei virágokra, amelyek tündökölnek szépségükben, pedig nem dolgoztak éjt nappallá téve, az Úr napját is feláldozva, egészen elégve a munka lázában.

 

Érdemes elolvasni Gyökössy Endre lelkész, pszichológus Negatívumok pozitívumai című könyvecskéjét. Ebben kifejti, hogy mint lelkigondozó és életápoló egyre több olyan emberrel találkozik, akik maguk sem tudják miért, de aggódnak, szoronganak, és szinte hipnotizáltan merednek a növekvő és sűrűsödő árnyakra, amelyek ilyen, olyan formában naponta jelennek meg előttük… Könyvében arról is írt, hogy nincs olyan árnyék, amely mögött ne ragyogna fény, mert árnyék csak ott van, ahol fény van. Kifejti, hogy mindenki, akarattal, vagy akaratlanul is azzal azonosul, amire néz, amire dermedten rámered. Aki árnyékra mered, arra rámered az árnyék és beárnyékolja az életét. Aki a fénybe mártja az arcát, életét, kifényesedig és megmelegszik, mint a napozó ember, sőt magával viszi a fényt és a meleget. Ezért is adta könyve mottójául ezt a mondatot: Az árnyék mögött fény ragyog, a nagyobb mögött még nagyobb, amire nézek: az vagyok.

 

Valami ilyesmire biztat Jézus, amikor arra azt javasolja, hogy a szorongató aggodalom helyett inkább tereljük másfelé a sötét gondolatainkat. Az ég madarára, a mező csodaszép virágára, bármire,ami szép, jó és értékes.

 

Ugyancsak Gyökössy Endre írta, hogy egy lelkész –pszichológus barátja különös kísérletet végzett magával, amikor a gond lélektanával foglalkozott. Állandóan volt nála egy kis notesz, és bármi gond gyötörte, rögtön beírta. Még azt is, hogy „Most attól félek, lekésem az autóbuszt.” Egy éven keresztül naplót vezetett a gondjairól. Szilveszter este elővette, és kipipálta azokat, amelyek bekövetkeztek. Kiderült, hogy aggodalmai 80%-a nem következett be! Csak a 20%-a. És mi azért a 80%-ért, ami nem következik be, kapunk idegösszeroppanást, gyomorfekélyt és különböző testi-lelki betegségeket!

 

Az aggodalmaskodásnak van természetes ellenszere, ami az élet értékes és szép dolgaira való figyelés. De van természetfeletti ellenszere is. Egy fohász, szép csendben, talán csak gondolatban, vagy akár egy sóhajtásban: Istenem tudom, hogy szeretsz és gondod van rám… Isten pedig így vagy úgy, előbb, vagy utóbb de elsegít a megoldáshoz… Aki aggódik, az a problémára néz, aki hisz, az Istenre tekint, mert nála van a megoldás… Ebben nagyon kell hinni. Ahogyan Rabindranath Tagore hindu bölcselő fogalmazott "a hit olyan madár, amely érzi a világosság közeledtét, és már akkor dalra fakad, amikor még sötét a hajnal."

 

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes. A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyen kijutott. De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte és várta, hogy kinyíljanak a kicsi szárnyak, megnőjjenek és képesek lesznek elvinni a pillangó testét. De semmi nem történt! A pillangó soha nem volt képes repülni.

 

A férfi, az ő jóindulatával nem értette, hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül kijutni szükséges a pillangónak. Ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.

 

Néha talán nem is kis nehézségekre van szükségünk az életben, hogy megerősödjünk. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket és nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk.

 

A gondviselő Isten erőfeszítéseket kíván tőlünk. Egyszer valaki így vallott az imájáról.

 

Kértem erőt… és kaptam nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.

Kértem jómódot… és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.

Kértem bátorságot… és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.

Kértem szerelmet… és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.

Kértem jóindulatot… és kaptam lehetőségeket.

Semmit nem kaptam meg, amit akartam… De mindent megkaptam, amire szükségem volt.

 

„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”[4]

 

A gondviselő Isten tényleg gond – viselő Isten. A te, az én, a mi gondjainkat veszi magára sűrű kemény fába tömörítve, amit úgy hívnak, hogy kereszt.

 

Gondviselés latinul pro – videncia, ami előre tekintést, előre figyelést jelent. Én csak visszatekintve életem egy-egy szakaszára látom, hogy Isten gondomat viselte. Ő előre látja, hol és mi módon fogja gondomat viselni. Csak rá kellene bízni magunkat és beleugrani a sötétbe. 

 

Egy hegymászó magashegyi éjjeli túrán megcsúszott és zuhant, zuhant, a kötél tartotta meg, amely a derekára volt erősítve. Lebegett ég és föld között a kötél végén a sötétben. Fohászkodott, ments meg Uram, segíts rajtam. Mintha egy belső hangot hallott volna: old ki a kötelet, alád tartom a tenyeremet. Nem tette meg. Félt. A sötétben nem látta mi van alatta. Virradatkor a keresésére indult társai találták még. Másfél méterre a föld felett lebegett, holtan.

 

 

---