Mindenkinek meg vannak a maga emberi gyengeségei, amire ki-ki igazában akkor ébred rá, amikor visszatekint életének egy hosszabb szakaszára. Én magam is erre akkor ébredtem rá, amikor jó pár évvel ezelőtt belső késztetést éreztem, hogy életgyónást végezzek. A lelkiismeretvizsgálat alatt előjöttek a folyamatosan visszatérő, rossz szokások, nem megfelelő döntések, és ne szépítsük, mondjuk úgy, ahogy van, bűnök. Ezért is ajánlatos időnként életgyónást végezni, mert ilyenkor, egybe látva egy hosszabb életszakaszt tűnnek elő ismétlődő bűneink, vagy éppen emberi gyengeségből fakadó rossz döntéseink. Ezeknek a beismerésével önmagunk és az Isten előtt, ugyanakkor a megváltozás akaratával, gyógyulunk. Gyógyul beteg emberi lényünk.

Jutott eszembe mindez, amikor elolvasva a ma evangéliumot kérdeztem meg magamtól, hogy milyen jézusi üzenetet hallok ki belőle.

Jézus kafarnaumi beszéde után, amikor kijelentette, „én vagyok az élet kenyere, aki ebből a kenyérből eszik örökké él”, a földszintesen gondolkodó elme azonnal reagált: „Kemény beszéd ez. Ugyan kit érdekel?” Vagyis, ha szembesül a természetfeletti valósággal, amelyet nem tud beilleszteni megszokott logikájába, életvitelébe, gondolkodásába, máris tiltakozik.

Itt van Júdás esete, akit „áruló” jelzővel látott el az utókor. Jézus, „kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek benne, és ki az, aki el fogja árulni őt.” Amikor aztán Jézus a legszűkebb körnek, a 12 apostolnak is feltette a kérdést „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak”.

Senkinek sem tűnt fel, hogy Júdás is ott maradt a többi tizenkettővel.

Pedig neki ugyancsak volt vaj a füle mögött, hiszen köztudott volt róla, hogy nem éppen tisztakezű. János evangélistánál olvassuk:

Jézus „Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Az egyik tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak.”[1]

Az utolsó vacsora leírásánál pedig így fogalmaz János:

„Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el.”[2]

Aki folyamatosan bűnben marad, és nem az Isten fénye hatoljon be a lelkébe, annak a sátán hatol be a gondolatvilágába, sőt meghatározója lesz a döntéseinek, mint ahogy Júdás esetében is történt. A baj az, hogy akkor nem is érzi bűnnek az ember, pedig az, és táptalaja lesz újabb és újabb kisebb nagyobb bűnöknek.

A többi apostol sem volt makulátlan, de képesek voltak arra, hogy Jézus szavainak a hatására megváltozzanak. Jézus pontosan tudta, hogy a meghívott apostolok tele vannak emberi gyengeséggel, sőt bűnökkel terheltek, de számára az volt a fontos, hogy képesek-e megváltozni és folyamatosan az ő abszolút biztos igéjéhez igazítani a döntéseiket, az életüket.

Furcsa lények vagyunk, mi emberek. Szeretnénk, ha mindenki jónak látna bennünket. Ehelyett, ahogy a lélekbúvár pszichológusok mondják, játsszuk a mai mindennapi, ahogyan Eric Berne világhírű pszichológus 1964-ben megjelent könyvében elnevezte a mi „emberi játszmáinkat”. Felfedezését, miszerint életünket gyakran egyáltalán nem a józan ész vezérli, vagy éppen a lelkiismeret, hanem valamiféle mögöttes „program”. Ez a, idézőjelbe mondom, program” összegyűjti az örömöket, a fájdalmakat, a veszteségeket, kudarcokat, és, nagyon leegyszerűsítve, azt hiteti el és mondatja velünk amilyenek szeretnénk lenni, vagy amilyeneknek látszani. Ezért van az, hogy nagyon nehezen viseljük, és azonnal védekezünk, ha valaki rámutat emberi hibáinkra, mulasztásainkra, gyengeségeinkre.

Biztos vagyok benne, de jómagam is megtapasztaltam, ha időnként életgyónást végzünk, előtte alapos lelkiismeretvizsgálattal, akkor feloldódnak efféle lelki csomóink. A komoly lelkiismeretvizsgálat segít önmagunk megismerésében és segít elsajátítani az alázat erényét.

Júdás azért jutott el az árulásig, mert, bár Jézus tanítványa volt, mégis tovább játszotta a maga kis tolvaj játszmáit. Amikor aztán már tényleg szembesült önmagával, azzal, aki, nem látott más kiutat, minthogy kioltsa az életét. Más szóval beleesett abba csapdába, amit a sátánnal közösen építettek.

Figyeljük csak meg, a szentgyónásaink nem igazi nagytakarítások, a „megváltozok és Istenhez igazítom az életemet” elhatározással, hanem csak afféle tessék-lássék lelki takarítgatások. Pedig elmondjuk mindig „ígérem, hogy a bűnöket kerülöm.” Aztán mintha mégse kerülnénk, ugyanaz a program dolgozik bennünk, játsszuk tovább a mindennapi játszmáinkat, maradunk annak, aki voltunk.

Jézus tanítására pedig, mintha csak azt mondanánk kemény beszéd ez, kit érdekel. Péter mondta ki a megoldást: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.”

A gyógyító igék. A testet, lelket, az egész embert gyógyító igék.

okéatya