2017.02.11.
17:58
Emmet Fox ír származású írónak és lelki vezetőnek van egy érdekes írása, amelynek a címe: Hegyi beszéd, a siker kulcsa. A kérdés az, hogy miféle sikernek? Merthogy sikernek értékeljük a karriert, az érvényesülést, az elért gazdagságot… Persze ezek is minősíthetők sikernek. Csupán annyi a gond velük, hogy az élet folyamán bármikor elveszíthetők, meg a halál után sem viheti senki magával.
Az igazi siker titka valahol máshol van. Ha száz embert kérdezünk meg, hogy mi a siker, százféle választ kapunk. Egyik a sok pénz birtoklásában, a másik a közismertségben, a harmadik az akadályok leküzdése fölötti örömben látná a siker titkát, mások meg másban.
Miért lehet a Hegyi Beszédet a siker titkának nevezni? Talán azért, mert maradandó siker megszerzésére tanít. Közismert a nemrég 100 évesen elhunyt bencés szerzetes, Placid atya, aki megjárta a szovjet munkatáborokat, és mosolyogva, kedvesen tanított meg egy országot a túlélés 5 titkára. Sikeres volt Placid atya? Én azt gondolom igen, mert olyan belső kincseket szerzett meg, amelyeket semmiféle pénzért nem lehetne megvásárolni: a belső béke, a belső harmónia semmivel nem pótolható kincsét. Igaz, meg kellett érte szenvedni, nem is akárhogyan.
Erre, a belső harmóniára, a belső békére tanít meg a hegyi beszéd, amit elkezdtünk felolvasni az elmúlt vasárnap, olvastuk ma is, és olvasni fogjuk az elkövetkező vasárnapokon is.
A mai evangélium kulcsszava:
Nem megszüntetni, hanem beteljesíteni jöttem a törvényt… Pontosabban, az Isten üdvözítő tervét. Beteljesíteni azt a folyamatot, ami, a tudomány jelen állása szerint 13.8 milliárd évvel ezelőtt kezdődött az ősrobbanással. A semmiből létre jött az anyag, az idő, a történés. Ez volt teremtett világ kezdete, ami a biblia leírása szerint:
„kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet.” Az, aki most ül a hegyen és megfogalmazza az emberiség fejlődésének semmivel sem pótolható szabályait, tanúja volt mindennek
„ott voltam, amikor az eget teremtette… amikor kijelölte a tenger határait… amikor megrajzolta a föld szilárd részeit.” [1]
5 milliárd éve létre jött nap. 4,5 milliárd éves a föld. 3,5 milliárd éve az első egysejtűek, 500 millió éve indult fejlődésnek a többsejtű élet. 2 millió éve jelent meg Kelet – Afrikában az első ismert, az embernek számító faj, amelyet a múlt kutatói ügyes embernek (homo habilis) neveznek. Ennek az agytérfogata a mai ember agytérfogatának mintegy a fele, két lábon járt és eszközöket készített.
A felegyenesedett, két lábon járó ember (homo erectus) mintegy 1,5 millió évvel tűnt fel Afrika és Eurázsia nagy részén, amely korábbi előembernél testesebb volt, agytérfogata nagyobb, ismerte a tüzet és már csoportokban élt. A mai ember, akit bölcs embernek (homo sapiens) nevez a tudomány, mintegy 300 000 évvel ezelőtt jelent meg a földön.
Az az ember, Názáretből származó rabbi, aki most ül a hegyen és megfogalmazza az ember harmonikus fejlődésének legidőszerűbb teendőit, amivel lerakja az ember és az emberiség jövőjének az alapjait, tanúja volt az anyagi világ, a tér is idő születésének
„… korábban hívott létre, mint a halmokat, amikor a földet és a mezőket még nem alkotta meg, és a föld első rögét sem. Ott voltam…”
[2] S mindeközben mit csinált? „
Ott játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között.”
[3]
Isten nem kapkodott el semmit. Mindennek megadta a módját, hogy minden olyan legyen, amilyennek öröktől fogva elgondolta… Ami neki egy végtelen pillanat volt, nekünk évmilliárdok. Ám,
„amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született…”[4]
Aki az örökkévalóságból figyelte az anyagi, s benne az ember fejlődését, most kézbe veszi a dolgokat, mert elérkezett az ő ideje. Irányt mutat az embernek, merre, hogyan tovább, ha fejlődni akar.
Az emberiség története folyamán az embertől függetlenül fejlődött minden, s benne fejlődött ő maga is. Aztán szólt az Isten mintegy 3300 évvel ezelőtt és kezébe nyomott Mózesnek a Sinai hegyen emlékeztetűül két kőtáblát a 10 szóval, hogy legyenek az ember számára igazodási pontok. Ami tulajdonképpen nem volt más, mint az emberi természetbe rejtett törvények megfogalmazott változatai.
A folytatásban baj ott volt, hogy nem az ember igazodott a törvényhez, hanem a törvényt próbálta meg magához igazítani. Ezért szólalt meg ott a hegyen a Názáretből jött próféta, akit Jézusnak hívtak, hogy az emberiséget a helyes irányba kormányozza. Mondanivalóját így kezdte: „mondatott a régieknek, én pedig mondom nektek.” Jézus a végső célt tartotta szem előtt és abba az irányba terelt. Nem kényszerrel, hanem szép szóval, amire lehet igent és nemet is mondani.
„Hallottátok, hogy mondatott a régieknek… én pedig mondom nektek…”
Kezdte, és ismételgette, mint egy visszatérő refrént… Tulajdonképpen nem tett mást, mint helyesen értelmezte az igazodási pontokat, a Tízparancsolatot. Jézussal érkezett el az idő, hogy ő, mint az Örök Atya küldötte elvégezze a finomhangolást a törvényeken. Azokon a törvényeken, amelyek végül is a társadalmi együttélés minimumát határozták meg: ne lopj, ne ölj, ne hazudj… stb.
„Mondatott a régieknek… én pedig azt mondom…” Amíg az első lépés az volt, hogy „ne ölj”, a második lépés, még a haragod sem engedheted meg magadnak, hanem meg kell bocsátanod…
Mondatott a régieknek „ne törj házasságot…” volt az első lépés. A második lépésben még azt is megtiltotta, hogy ez akár gondolatban is megtörténjék.
Az első lépésben csak bizonyos vonatkozásban megengedte az esküt, a második lépésben már egyáltalán nem. Sőt, arra hívta fel a figyelmet, hogy a kimondott szónak legyen súlya és igazsága, amit ne kelljen esküvel megerősíteni. Az igen legyen igen, a nem, nem.
Jézus, amikor meghirdette az ő országát, arra hívott, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az Isten szemével lássuk az élet dolgait. Az Isten szemével látni pedig kihívást jelent: rendbe tenni és rendben tartani a kapcsolatokat önmagunkkal, embertársainkkal és az Istennel. Ha e hármas kapcsolat harmonikusan működik és fejlődik lesz képes az ember teljes értékűvé válni.
Fox Emmet ír származású író és lelki vezető fogalmazta meg ezeket a gondolatokat, mint a helyi beszéd egy másik változatát.
[5] Jézus akár így is mondhatta volna:
Sok minden van, amit szívesen adnék Neked. . .
Szeretnék Neked bölcsességet adni, de azt csak a múló évek hozhatják meg.
Szeretnék Neked sikert adni, de annak csak akkor van értéke, ha megdolgozunk érte.
Szeretnék Neked boldogságot adni, de az oda vezető utat mindenkinek magának kell megtalálnia.
De van egy olyan ajándék, amit adhatok Neked, amely mindig veled lesz és az nem más, mint az én szeretetem.
A Szeretet meleg, mint a kályha.
Odatartod a tenyeredet, és érzed.
Felé fordítod az arcod, és sugárzik.
Egy ember körül, aki szeret, más légkör van. Meleg van!
Kívánom, hogy ezt a meleget egész évben érezzétek magatok körül!
Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyűr, nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít, nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit, nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal, nincs fal melyet elegendő szeretet földre nem rombol, nincs bűn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált.
Nem számít, milyen mély a baj gyökere, milyen reménytelen a kilátás, milyen kusza a szövevény, milyen nagy a hiba. A szeretet kiteljesedése mindet megoldja. Bár eléggé tudnátok szeretni, nem volna nálatok boldogabb és hatalmasabb a földön.[6]
Hát erről szól a Hegyi Beszéd!
okéatya
[5] Emmet Fox: Hegyi beszéd
ír származású író és lelki vezető