Elérhetőségek
Szent Kereszt Lelkészség - Kálvária, Szombathely
Cím: 9700 Szombathely,
Karmelita u. 1.
Telefon (az iroda nyitvatartási idejében):
+36-30/961-6737
Telefon (sürgős esetben):
+36-30/993-2964
Iroda nyitvatartási ideje: Hétfőn, Szerdán, Pénteken: 15:30-tól 17:30-ig
E-mail:
kalvaria.szombathely@gmail.com
horvath.jozsef@martineum.hu
Bankszámlaszám
Karmelita u. 1.
Telefon (az iroda nyitvatartási idejében):
+36-30/961-6737
Telefon (sürgős esetben):
+36-30/993-2964
Iroda nyitvatartási ideje: Hétfőn, Szerdán, Pénteken: 15:30-tól 17:30-ig
E-mail:
kalvaria.szombathely@gmail.com
horvath.jozsef@martineum.hu
Térkép
Az ember nem mindig szereti, ha rátalál az Isten
2016.09.10.
19:57
Mindenkinek van valamiféle Istenképe. Annak alapján, amit tanult, hallott, vagy éppen olvasott róla, ahogyan beidegződött nála eddigi élete folyamán, van egy elképzelése az Istenről.
Csakhogy az Isten elképzelhetetlen, mert felülmúlja a legmerészebb emberi képzeletet is. Nem lehet elgondolni, leírni, szavakba, mondatokba belegyömöszölni.
Istenről már a szövetség népének, a biblia emberének is volt valami fogalma. Erről szól az egész ószövetségi szentírás. Leírták haragos, bűntető úrnak, féltékeny Istennek, pásztornak, királynak, törvényhozónak, könyörületesnek stb. Nevén sem merték nevezni, nehogy vétkezzenek, ezért mondták örökkévalónak, mindenhatónak, a seregek urának.
Évezredeken keresztül „szólt Isten a próféták által”. És miután a próféták kora megszűnt, kialakult az Írást értelmező tudósok köre: Az írástudóké és a farizeusoké. Az Isten szavát értelmezőké és az azt szinte szó szerinti betartóké. Kasztokat teremtettek, meghatározták a szent és a profán körét, és azon igyekeztek, hogy mindezt Istentől eredőnek tűntessék fel.
Jézus ezzel szemben azt akarja tudtunkra adni, hogy ezeket a kategóriákat és megkülönböztetéseket Isten nem ismeri. Isten egészen más, mint amilyennek emberei, beleértve olykor a prófétáit is, leírták őt. Jézus gyakorta megerősíti ezt példázataiban, hogy eloszlasson minden félreértést.
Isten valódi megismerésében rejlik az ember üdvösségének a titka. Az, hogy az ember a rettegés érzésével, vagy szívesen áll Isten elé, attól függ, hogy bírónak, vagy barátnak ismeri-e őt?
Jézus körül mindig „helyzet van”. Még pedig nem is akármilyen, hanem „feszült helyzet”. Ahol megszólal, cselekszik, ott sűrűsödik a feszültség. Ütközik az emberi és az isteni felfogás. Mint a mai evangéliumban is, amikor „a vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt”. Tele ilyen, olyan múlttal, feszültséggel. Jött a leminősített társadalmi réteg.
Isten előtt nincsenek leminősített társadalmi rétegek. Erről akar meggyőzni Jézus. Isten számára nincs elveszett ember. Mindegyiknek utána meg, megkeresi, és ha megtalálta, áldomást ülnek odafent a mennyben.
Csakhogy…
Az elveszett, és megtalált pénzdarabot kézbe lehet venni. A pénz nem tiltakozik, hogy a gazdája, aki elveszítette, újra a kezébe vegye. Az elveszett bárány is örül, amikor rálel a gazdája. De az emberrel másképpen áll a helyzet. Nem mindig szereti, ha rátalál az Isten.
Az „elveszett” ember nem mindig tudja, hogy ő az elveszett. Az elveszettség állapotában az egyik jól érzi magát, a másik ki akar belőle kerülni, de „nincs embere”.
Lukácsa a mai evangéliumban olyan helyzetben ábrázolja Jézust, amelyben a megvetett, és éppen ezért kora társadalma elitjének szemében, elveszett emberekhez intézi szavait. Mi több, éppen rájuk gyakorol vonzó hatást.
Jézus mindenkihez beszél, de szavai eltérő módon találnak visszhangra hallgatóiban, éspedig annak megfelelően, hogy melyik csoporthoz tartoznak: a vámosok és bűnösök bátorítást, segítséget és reményt találnak tanításában, és ezért közelednek hozzá, a szellemi és vallási elit ugyanezeket a szavakat izgatásnak értelmezi, amivel jogot formálnak arra, hogy Jézust vádolják és elítéljék.
A szellemi és vallási elit tagjai abban a meggyőződésben vannak, hogy ők Isten ügyének hiteles és illetékes képviselői. A vámosok és bűnösök csak azt érzékelik, hogy ők a megvetettek, a lenézettek. Ebbe a vibrálóan feszült társadalmi helyzetben, Jézus szavaiban megszólal az Isten, aki egyik felet sem igazolja, hanem oda tesz egy gondolatot az elveszett drachmáról, bárányról, vagy éppen a fiúról.
A kérdés most már csak az, hogy az Isten szemében ki az „elveszett”. Ki a drachma, a bárány és a fiú? Az elit, a szellemiekben és anyagiakban gazdag farizeusok és írástudók, vagy a sem szellemi kincsekből, sem a hatalomról mit sem érzékelő „föld népe”, a megvetett, a megalázott társadalmi réteg?
Ki az elveszett? Akire nem talál rá az Isten? Ilyen nincs, Isten mindenkire rátalál. Kire előbb, kire utóbb. A rátalálás nem az Istentől függ, hanem az embertől, aki vagy érzékeli, vagy nem, hogy rátalált az Isten. Akire pedig rátalált az Isten, azt át is öleli, és nem ereszti addig, amíg észre nem veszi.
Ady Endre úgy élte meg, hogy
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.[1]
A kegyelmi pillanatot József Attila másképpen éli meg az Óda című költeményében.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál a szemben.
Ízed, miként barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl- földereng.
Az, hogy tégedet, engemet, bárkit megtalál az Isten, kegyelmi pillanat. Nem látványosan és feltűnően, hanem a csendben megérinti a lelked. Nem erőszakkal és rámenősen, hanem szelíden és kedvesen. Persze aki süket, érzéketlen ahhoz másképpen kell szólni. Talán egy megrázó élménnyel, betegséggel, vagy más tapasztalattal. Isten mindig megtalálja a módját, hogy kihez hogyan szóljon.
Nehéz ezekről a kegyelmi pillanatról beszélni. Ugyanabban a versben József Attila még ezt írta:
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelmembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe.[2]
Az Isten érintése misztérium, titok rejtelem. Nincs benne erőszak, inkább csendes érintés.
Isten érintése pedig titkos, alig érzékelhető, de mégis, eredményes is lehet. Már evangélista leírta, hogy a dadogó süketnek megérintett Jézus a nyelvét, a fülét és azt mondta „Effeta, nyílj meg! És megnyílt a füle, nyelvének bilincse pedig azonnal megoldódott.”[3]
Az Isten téged is megtalál. Kérdés, felismered-e a hangját, a szóban, az élményben, a betegségben, az örömben, vagy akár a bánatban? Ám ha felismered és megtalál, fontos közlendője van.
Hozzászólások
| Még nem szólt hozzá senki! |
|---|
Hozzászólok
Vissza az előző oldalra!