A mai napot, mivel az evangélium témája a jó pásztor története, egyházunk a jó pásztor vasárnapjává tette, amely a hivatások, egészen pontosan a papi és szerzetesi hivatások világnapja. Ugyanakkor társadalmi ünnep is, hiszen május első vasárnapja az édesanyák ünnepe. Édesanyának lenni is hivatás, hiszen a házastársak az Isten szándéka szerint egy életre kötnek házasságot, hogy gyermekeiket megfelelő módon fel tudják nevelni, amikor pedig már elhagyták a családi otthont, kísérjék és segítsék őket. A két hivatás különbözik egymástól, de számos átfedés is van közöttük, hiszen a jó lelkipásztor nem csupán atyai szigorral, hanem anyai szeretettel is gondozza rábízottokat.

 

Mindkét hivatásról külön-külön szeretnék néhány gondolatot megosztani.

 

Kezdjük a papi hivatással. Ferenc pápa ezzel a címmel küldött üzenetet az idén a papoknak és a szerzeteseknek „a Lélek indít bennünket küldetésünkre.” A Lélek, vagyis Isten Szentlelke. A papi és szerzetesi hivatás kezdete Isten döntése: téged kiválasztalak és szolgálatomra küldelek.

 

A papi hivatás felismerése hosszú érlelődési folyamat eredménye attól kezdve, hogy a fiatal valahol a lelkében hallja a hívó szót egészen addig, míg kimondja Isten felé az igent.

 

Az információs zaj számtalan csatornán olyan erős, hogy Isten halk, hívó szava nem igen jut el a meghívottakhoz. Ehhez megfelelő környezet is kell, családi, közösségi, templomi. Az elindulás még nem minden. Minden, már felszentelt papnak, fogadalmat tett szerzetesnek hatalmas ellenszéllel kell megküzdeni, hogy megőrizze hivatásának frissességét és hitelességét egészen utolsó leheletéig.

 

Ebben legfőbb erőforrása a meghívó Istennel való folyamatos és mély kapcsolata, valamint a rábízottok imája. A híveknek folyamatosan imádkozni kell a papjaikért, a papoknak pedig a rábízottokért. Ebben a hármas együttműködésben Isten, pap és a hívek, bontakozhat ki igazán Isten terve egy személyre és közösségre vonatkozólag.

 

Már többször elmondtam, hogy talán 2000-ben november elején, szállást kérve kopogott be a Martineumba, egy idős francia házaspár. Elmondták, hogy két hónappal ezelőtt indultak Tours-ból, Szent Márton püspökségének a városálból, születésének városába Szombathelyre. Az utat gyalog tették meg. Megkérdeztem, hogy miért vállalták ezt a fáradságos utat? Az válaszolták, hogy a francia egyházért, de különösen a francia papokért ajánlották fel.

Ekkor villámként hasított belém, milyen boldogok lehetnek azok a papok, akikért a rábízott nyáj imádkozik. Mert bárkiért imádkozunk, számára az lelki erőforrás, Isten családjának összetartó ereje.

 

Úgy tudom, hogy a számos szerzetesrend, így a karmelita nővérek is rendszeresen imádkoznak papi és szerzetesi hivatásokért. Megnéztem a honlapjukat és nagyon szép imákat találtam rajta papi hivatásokért, papokért. Többek között, ami számomra is új felfedezés volt, a rózsafűzér papokért. Nyilván egyházi jóváhagyással tették közre. Ezek a tizedek titkai, a fájdalmas olvasót kiegészítve:

 

1. tized: Halálfélelmed érdemei által adj nekünk buzgó papokat.

2. tized: Megostorozásod fájdalmai által küldj nekünk tiszta életű papokat.

3. tized: Tövissel való megkoronáztatásod által gúny tárgya lettél: küldj nekünk alázatos lelkű, engedelmes papokat.

4. tized: Keserves keresztutad által küldj nekünk türelmes és állhatatos papokat.

5. tized: Borzalmas kereszthalálod által küldj nekünk önzetlen és szentéletű papokat.

 

Azt tapasztalom, hogy akik imádkoznak, többnyire személyes és családjuk szükségleteiért szoktak imádkozni. Arra a szándékra, amiben ki-ki érzelmileg is érintett. Az ima szándéka sok mindent elárul. Az imáinkat Isten elé tesszük, mint afféle kérvényt, aminek teljesülésére vágyakozunk. Isten ránéz ezekre az ima-kérelmekre, és rajtuk keresztül belelát a lélekbe. Látja azt is, kiket és milyen szándékokat, terveket hordozunk a szívünkben. Világosan látja az értékrendünket.

 

Talán jó lenne néha átgondolni, hova tesszük a hangsúlyokat Isten elé tett kérelmeinkben?

 

És most következzék néhány gondolat az anyai hivatásról, amely, mint említettem, sokban rokon a papi hivatásokkal. Sőt a lelkipásztorok számára mérhetetlenül fontos közreműködni abban, hogy legyen sok jó édesanya. Mert az édesanya az otthon melege, a család összetartó ereje. Az édesanya személye lesz a minta minden leány számára, hogyan fejlődik majd ki benne az anyai hivatás. Mivel a téma rendkívül összetett és bonyolult, ezért csak néhány szempontot említek.

 

A teremtő Isten minden élőlénybe szinte bekódolta az utódokról való gondoskodást. Az állatok ösztönösen teszik ezt, gondoskodva a fajfenntartásról és nevelik kölykeiket, amig azok önállóan nem képesek arra, hogy fenntartsák magukat.

 

Az emberrel más a helyzet. Nem csupán ösztönös, hanem szellemi lény is, akinek értelme és szabad akarata van, de aki elronthatja, vagy egészségesen bontakoztathatja ki az értékeit. Az anyaság értékét is. Nekünk sok mindenre van lehetőségünk, de számos dologra nincs befolyásunk. Pl. nem változtathatjuk meg a szellemi környezetet, amelyben élünk. A világ körülöttünk olyan, amilyen, jó is, rossz is. A szomorú az, hogy nagyobb vonzása von a rossznak, mint a jónak. Rosszra hajló emberi természetünk pedig inkább hajlik a természet és az Isten törvényeivel ellentétesen ható erőkre, mint arra, ami jó, előbbre vivő, egészséges fejlődést biztosító.

 

Az édesanyát, az édesanyai hivatást, nem lehet a környezetétől elválasztva szemlélni. A mai napon, amely az anyák dicsérete és értékelése, látni kell azt a környezetet is, amely az anyai hivatás kibontakozásának természetes közege, a családot.

 

A gyermek számára a szülő, a családi élet az a minta, amely nemcsak, mint tudás vagy ismeret marad meg benne. A családtapasztalata segítségével kialakul lelkében a családkép, az anya és apakép. A gyermek és ifjúkori tapasztalat fogja meghatározni, hogy milyen édesapa és milyen családanya lesz. Ezért is mérhetetlen nagy felelősség az anyai hivatás vállalása.

 

A családból magával hozott anyakép jelentősen meghatározza, hogy a leányok milyen anyák, a fiuk pedig milyen apák lesznek. Éppen ezért, ha egy férfi és egy nő családot alapítanak, fontos, hogy az létezésüket anyagilag megalapozzák, vagyis biztosítsák a családjuk számára a biztonságot, de legalább ennyire fontos az anyaság tanulása. A pozitív anyakép kialakítása, amely átadható, követhető és folytatható. Ez az édesanyák nagy felelőssége.

 

És most visszatérek a papi hivatáshoz, ill. egy nagyon fontos területéhez, a házasságra való felkészítéshez. Akik szentségi házasságot kötnek, azoknak jegyeselőkészítésre kell járniuk. Ennek a lényege, megismertetni a teremtő, és a teremtő gondolatait, ill. annak jézusi értelmezését a házasságról, a családról. Újra és újra, akár alkalmas, akár alkalmatlan, ki kell mondanunk, hogy a házasság Isten terve szerint felbonthatatlan, az édesapa és édesanya kölcsönös szeretete pedig a gyermek számára születés után ugyanazt a biztonságot adja, mint ami volt számára az anyaméh.

 

Hogy a lelkipásztorok segíteni tudjanak az egészséges családi élet gondozásában, ezen belül jövőt biztosító anyakép kialakításában, nagyon kell őket segíteni. A pap az egészséges családokat pozitív élményként, a tönkrementeket pedig kudarcként éli meg. Sajnos a lelkipásztorok életét rengeteg kudarc élmény teszi manapság keserűvé. Pl. az, hogy egyre kevesebb a szentségi házasság. Mintha a párok félnének az egész életre szóló elkötelezettségtől, mintha nem átgondoltan és felkészülten vállalnák sokan az anyai és apai hivatást. És még sorolhatnám tovább…

 

Egy vigasztaló van: Istennél minden lehetséges, és ezt Jézus mondta. A történelmet és az emberiség sorsát is ő tartja kezében. Az ember saját erejéből nagyon mélyre tud süllyedni, de onnét felemelkedni már csak az Isten erejével képes.

 

Ezért mai, a papi és anyai hivatásról szóló gondolataimat imával fejezem be jó papokért és az édesanyákért.

 

 

 

 

 

 

És egy imával az édesanyákért: