Kilépés a "magánszférából"

Jézus elkezdi küldetésének megvalósítását azzal, hogy kilép a magánszférájából. Tulajdonképpen kétszer lépett ki a magánszférájából. Egyszer, amikor „megtestesült a Szentlélek ereje által”, kilépett az Atya és a Szentlélek háromságos intim közösségéből, ahol emberileg felfoghatatlan kölcsönös szeretetben öröktől fogva létezett. Másodszor pedig, amikor kilépett a megszokott földi közösségből, a zárt názáreti világból, ahol talán 10 éves korától, az egyiptomi száműzetés után Józseffel és Máriával letelepedett.

 

Erre emberileg nézve is szükség lehetett, mivel a magaslaton fekvő és közutaktól elszigetelt Názáret nem volt alkalmas hely a széleskörű igehirdetés számára. Olyan helyet kellett keresnie, ahol nagyobb a forgalom, ahol többen járnak. A szárazföld belsejétől, Damaszkusztól, a tengerhez vezető út mellett elhelyezkedő, kereskedelmi és közigazgatási központnak számító Kafarnaum választása nyilván stratégiai megfontolásból történt. A város az északi Galilea tartományában volt, ahol, mint határmenti területen keveredtek a zsidók és a pogányok. Jézus nyilván szem előtt tartotta, hogy küldetése nem csupán Izrael fiaihoz szól, hanem a pogányokhoz is.

 

A hely megválasztása mellett fontos volt az időzítés is. Keresztelő János fogságban van, amivel megszakadni látszik az Isten országáról szóló igehirdetés. Csakhogy Jézus nem a jánosi igehirdetést folytatja. Nem zárkózik be a Jordán völgyébe, amint azt János tette, hanem a jánosi igehirdetést mintegy „letétbe helyezve” átlépi annak fizikai és szellemi határait, és bejárja Izrael egész földjét. Jézus szeme előtt a földkerekség minden embere lebeg, akikhez el akarja jutattni vinni az örömhírt: Isten szeret bennünket, Istennek fontosak vagyunk, Isten meghív bennünket az ő soha véget nem érő közösségébe.

 

Személyében a második isteni személy, a Fiú jött el, hogy meghívjon minden embert az Atyához.

 

Nyilvános működésének első pillanatától a jövőt építi.

 

Egyetlen mondatban fogalmazta meg programját: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa”. Megtérés, görögül metanoia, nem valami részleges erény, hanem alapvető lelki beállítottság: nyitás az Isten felé. Ő jól tudja, hogy az ember az Istentől eltávolító erők terheltségével születik. A megtérés Isten felé irányuló mozgás, afféle irányváltoztatás, Isten irányában való haladás.

 

A program meghirdetésé után azonnal „csapatot” toboroz. Járkál a Genezáreti tó partján, megáll itt, megáll ott, figyeli az embereket, a munkájukat, a viselkedésüket. Valahol a lelkében mérlegre teszi egyiket is, másikat is. Melyiket szólítsa meg? Ez számára a kérdés. De hallgat a lelke mélyéről feltörő halk impulzusra, amely már nem a fejéből pattan ki, hanem lélek mélységeiből fakad fel. Talán afféle megérzés, annak a hangja, akit őt küldte, az Atyáé.

 

Két testvérpárt szólít meg először, Simont és Andrást, Zebedeust és Jánost. Még nem fertőzte meg agyukat semmiféle eszme. Teljességgel nyitottak és tiszták, akikre rá lehet majd bízni az öröklét titkait, hogy hitelesen hirdessék, amikor majd eljön annak az ideje.

 

Meghívás nagyon is egyértelmű «Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket».[1] Nem mellékállást kínál nekik a halászat mellé. Nem ígér busás jövedelmet, de megígéri, hogy „emberhalászokká” teszi őket. Magyarázattal nem szolgál, hogy ez pontosan mit is jelent. De úgy tűnik, hogy ezerszázalékos elkötelezettséget vár el tőlük. Ők pedig otthagyva munkát és családot, hálóikat és atyjukat, melléje szegődtek.

 

A többi nyolc kiválasztására majd később kerül sor. A módszer ugyanaz, sima megszólítás. Azóta kétezer év pergett le a föld történetében. A kezdő 12 elindult tértető útjára, megszólítottak és tanúságot tettek szavaik igazságáról és hitelességéről. Kialakult Jézus alapította egyház alap szerkezete, az egyházmegyék, a részegyházak, és a még kisebb egységek a plébániák, élükön a püspökökkel és a felelős lelkipásztorokkal, csúcson legfelső felelső vezetővel, aki kulcsok hatalmát kapta, a földi helytartóval, jelenleg Ferenc pápával.

 

Ennek a hatalmas intézménynek a  módszer a régi: megszólítás. Amit lehet hallatlanba venni, lehet félre érteni, lehet félre magyarázni, lehet elutasítani… Soha sem kényszer, hanem felajánlás, mint lehetőség. Lehetőség egy más fajta gondolkodásmódra, életformára, mint ami éppen az adott társadalom gondolkodásmódja és életformája.

 

És ez manapság nem könnyű feladat.

 

A modern társadalom az önálló személyiségeket dicsőíti. Az egyéniséget, amely éppen abban nyilvánul meg, hogy senkit sem utánoz, hanem van bátorsága szembe fordulni minden tekintéllyel. Sokan vádolják a katolikus egyházat, hogy csak olyan híveket tud elviselni, akik követik főpásztorukat, plébánosukat, követik a tanító hivatal utasításait. Emiatt nem tekintik megfelelő intézménynek az egyházat, mert nem egyéniségeket, hanem, mint mondják „értéktelen szolgai utánzókat” nevel.

 

Akik ezeket a vádakat hangoztatják, megfeledkeznek arról, hogy az egyház mindig Krisztus követésére szólít fel, és nem az emberek követésére. Legfeljebb csak annyiban, amennyiben azok valóban követik az isteni Mestert.

 

Ám, ha jól meggondoljuk a modern társadalom is kénytelen hirdetések és propaganda útján követésre ajánlott típusokat a társadalom elé tárni, mert különben irányíthatatlan lesz az emberi közösség. A kérdés csak az, hogy ezek a látszat szabadságot prédikáló kampány „messiások” hoznak-e akkora áldozatot céljaikért, mint Jézus Krisztus. És céljaik éppoly értékesek-e, mint Jézus Krisztusé? Ha mindkét kérdésre igenlő választ lehet adni, érdemes követni őket.

 

Manapság egyetlen cégnek a vezetője sem úgy választja ki munkatársait, hogy sétálgat, mondjuk a csónakázó tó, vagy éppen a Balaton partján, és megpillantva valakit felismeri benne az ideális munkatársat és megszólítja, gyere hozzám dolgozni, magas fizetést adok neked.

 

Jézus nem evilági termelő „céget” alapított. Nem úgy gondolkodott, mint a korunk vállalkozói. Míg Jézus egykor személyesen, ma egyháza által ajánlja fel az örök élet reményét, hozzá egy szebb, egy tisztességesebb, egy emberségesebb életformát. Jézus nem egy jól fejlődő gazdaságba keres munkatársakat, hanem az örök élet csíráit veti el a szívekbe. Legfeljebb hozzá teszi „akinek füle van a hallásra, hallja meg.”

 

Teszi mindezt azért, mert erre van küldetése, megbízatása az Atyától. Az egyház sem tehet mást, mint hirdeti, és mondja azt, amire megbízatása van alapítójától, mesterétől és fönntartójától: Jézus Krisztustól. Nem mondhatja másképpen, csak ahogyan Jézus Krisztus is mondaná. Nem igazodhat semmiféle földi érdekekhez, emberi szempontokhoz.

 

Lehet ezért az egyházat maradinak, életidegennek kikiáltani. Csakhogy amit ma sokan üdvözítő eszméknek tartanak, hamarosan az emberiség szemete lesz, amire, mint hajdanvolt ócskaságra már nem emlékezik senki.

 

Nem is olyan régen, alig néhány évtizede, milliók kiáltották a diktátorra „Heil Hitler”, Sieg, heil! Éljen Hitler! Győzelem! Stb. Ma már a történelem szégyenfoltja. Aztán jött a szabadság korszaka, a mindent szabad, amit a törvény nem tilt. És elaltatták a lelkiismeret szavát, és jött a káosz, az összevisszaság.

 

Aztán jött a világgazdaság korszaka, a „vásárolj és dobd el” elve. Sok minden kívánatos talán drága, a birtoklás vágya a belső hajtó erő, de néhány év után mindent el lehet dobni. Talán nem is meglepő módon, de tömegek mentek hamis messiások után, míg az igazira azt mondták, idejétmúlt, avítt. Aztán a hamis megváltók hirdette eszmék hamar elvavultak, míg a jézusi, aki csak úgy látszólag találomra szólította meg a halászokat ott a Genezáti tó partján, örök ifjú, és mindig időszerű maradt.

 

 

---