B Évközi 18. Vasárnap

1946-t írtak. 11 éves gyermek voltam. Az ország romokban hevert, amit itt hagytak a visszavonuló németek elvitték az szovjetek, amit meghagytak a szovjetek, meg, ami közben termett gabona, elvitte a Rákosi rezsim beszolgáltatásba. Éhezett az ország. Fél napokat kellett várni sorban állással egy kiló kenyérért. Mindig éhesek voltunk, igazában soha sem tudtunk jól lakni. Később valahonnét sikerült lisztet szerezni, anyám dagasztotta, én meg vittem a pékhez. Igazi ünnepi étkezés volt, amikor a péktől haza vihettük a frissen sült illatos kenyeret.

Jézus kenyérrel vendégelte meg az éhségtől elcsigázott tömeget. No, meg halat is adott hozzá. Kenyeret is, halat is, amennyi kellett. Ezért nem kellett megdolgozni, ingyen kapta mindenki.

Jézus ebből nem csinált rendszert, pedig talán megtehette volna. Jelnek szánta, tette egyszeri alkalommal, mert másnap egy másfajta kenyérről akart beszélni. Felcsigázta az érdeklődést, amikor azt mondta, hogy „Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”

Nagyon kívánatos ígéret volt. Mindjárt élni is akartak a lehetőséggel, mert azt mondták „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”

Erre jött meglepő, nem várt válasz „én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”

Az utolsó vacsorán született meg az „élet kenyere”, vagyis maga Jézus, aki aztán az „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” adott hatalom birtokában, minden szentmisében megszületik erőt adó táplálékul a benne hívőknek.

Csakhogy a táplálék akkor fejti ki hatását, ha az ember magához veszi. Az orvosság se használ, ha csak nézegetem, milyen szép kerek, ilyen vagy olyan színű formás tabletta.

Az élet kenyere nem titokban születik meg, hanem Isten népének közösségében, a szentmisében. A templom ilyenkor misztikus „szülőszobává” válik. Ez a születés olyan fennkölt és magasztos, hogy elnémul az ima, az ének, térdre borul a hívő ember, a pap pedig felmutatja őt magát, az Urat, aki maga az életet adó kenyér.

Nevet is adtunk neki, Eucharisztia, aki ajándék, Isten ajándéka.

De jelenlét is, Isten jelen léte a mi emberi világunkban.

Titok – misztérium, emberileg felfoghatatlan ajándék és jelenlét.

Szent VI. Pál pápa mondta egy alkalommal ”. Az Eucharisztia „mennyei kenyér földi zarándokutunkhoz, isteni eledel az emberi éhség csillapítására!” Ha így nézzük, akkor már nem nehezen érthető hitigazság, mely vallásos életünk csúcspontján van, ugyancsak a szent pápa szerint „hanem a tündöklő igazság, mely megvilágítja a Szentírás és az emberi élet teljes panorámáját… a szeretet feláldozza önmagát, és abban az Áldozatban jelenik meg, aki életét adja mások megváltásáért.”[1]

Sokan keresik nyaranta a Balatont, a horvát tengerpartot, hogy pihenjenek és erőt gyűjtsenek. Mások az erdő borította hegyekbe mennek, hogy az erdők kristálytiszta levegője töltse meg tiszta oxigénnel a véredényeket.

Valahogy így vagyunk az Eucharisztiával is. A Kenyérben jelen lévő Jézussal való találkozás erővel tölt fel, amire igen nagy szükségünk van napjaink zavaros eszméinek a világában.

Olyan világban élünk, amely kívánatosnak, sőt követendőnek kiáltja ki a bűnt. Titokzatos valakik pénzelnek szervezeteket, akik meg akarják rontani a legkisebbeket is. Pedig Jézus világosan megmondta „aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik”. [2]

A bűn, az bűn marad akármilyen köntösbe is öltöztetik.

Csak akkor leszünk képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, a bűnt az igazságtól, ha nem a magunk emberi eszével próbáljuk, ezt eldönteni, hanem a bennünk élő Jézus fényében. Csak Jézus fényében lesz látható, hogy mi a bűn és mi az igaz. Annak a Jézusnak a fényében, akit az Eucharisztiában magunkhoz veszünk.

De, ha csak a jelenlétében vagyunk, az is jótékonyan

hat a gondolkodásunkra, az ítélő képességünkre.

AZ Ószövetségi szentírásban olvasom, hogy Mózes 40 napot volt az Istennél a Sinai hegyen, amikor pedig lejött a hegyről „Áron és Izrael fiai látták, hogy Mózes arca ragyog, féltek a közelébe menni.”[3]

Az szentáldozáshoz járul, abban felragyog az isten fénye. Aki szentségimádáson van, az magába gyűjti az Isten fényét és azt tükrözi vissza az arca.

Lehet választani, vagy engedjük, hogy a Jézus által Sötétség Fejedelmének nevezett Gonosz töltse be a világot, vagy Isten ragyogása. 

okéatya