Varga-Szabó Annamária
1979-ben születtem Szombathelyen. Édesapám szombathelyi, édesanyám nárai származású. Gyermekkoromban szüleimmel Náraiban éltem, ahol József atya keresztelt meg. Szüleim kiskoromtól fogva vallásosan neveltek. A Nárai Szent Tamás templomban voltam elsőáldozó és bérmálkozó is.
1998-ban a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségiztem.
1996-2000-ig az Egyházmegyei Kántorképző Tanfolyam négy éves képzésében vettem részt, melynek elvégésével kántori oklevelet szereztem.
A Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Hittanár szakán szereztem 2004-ben hittan tanár diplomát, mellette párhuzamosan a Berzsenyi Dániel Főiskolán kommunikáció és általános és alkalmazott nyelvészet szakos bölcsész diplomát.
Családommal Szombathelyen élek. Három gyermekünk van. A gyermekek születése előtt és közben is vidéken tanítottam hittant és kántorkodtam.
2004-2006-ig a Felsőcsatári Általános Iskolában, 2011-2013-ig a Toronyi Általános Iskolában, majd a 2017-18-as iskolaévben ismét Toronyban.
A tavalyi évben azonban lehetőség nyílt számomra, hogy bekerüljek hitoktatónak ide a Kálvária templomba és a hozzá tartozó Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolába.
A Kálvária templom nem volt számomra ismeretlen, hiszen néhány évvel ezelőtt, míg nem orgonáltam rendszeresen, én is besegítettem egyszer-egyszer a kántorizálásba és mindig is hallottam, hogy itt nagyon jól működő csoportok, közösségek vannak.
Így 2018 szeptemberétől már én is családommal együtt a Kálváriához tartozom. A vasárnapi 9 órai diákmiséken teljes családommal együtt veszek részt, gyermekeim ministrálnak is.
Szeretem a gyermekeket, hitoktatóként fő feladatom, hogy a Jóistenhez vezessem őket és szüleiket is!
Családommal együtt igyekszem tanúságot tenni Jézus szeretetéről, tanításáról, jó példával járni mások előtt és igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a rám bízott gyermekek lelki-testi fejlődése érdekében.
"A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött."
JN 14,24