Szabad miseszándék
A héten hétfőtől péntekig bármelyik napra jegyezhető elő miseszándék.
Nagyon kérem azokat, a főleg idősebb testvéreket, akiknek lehetőségük van hétköznap is részt venni a szentmiséken, jöjjenek és kapcsolódjanak be a szentmise liturgiájába. A szentmise rendkívül értékes ajándék, hiszen benne Jézus kereszthalála jelenítődik meg.
Évzáró szentmise, Úrnapja, közös családi nap
Holnap/vasárnap fél 10 órakor lesz szentmise a Martineum udvarán a pápai kereszt előtt. A szentmise után megünnepeljük Úrnapját, Krisztus Szent Testének és Vérének főünnepét azzal, hogy ugyancsak a pápai kereszt előtti oltárnál elvégezzük az Úrnapi liturgiát: a négy égtáj felé fordulva olvasok fel egy-egy evangéliumi szakaszt, jelezve, hogy Jézus az apostolait az egész világra küldte tanítani és róla tanúságot tenni. Ugyancsak a négy égtáj felé adok áldást az Eucharisztiával, jelezve, hogy az evangélium hirdetése csak Jézus áldásával, a vele való együttműködéssel lesz hatékony.
Szentmise után, fél 1 körül közös ebéd. Mindenki térítés mentesen kap ebédet, de önkéntes adományokat a kitett perselybe köszönettel fogadjunk. Kérjük, hogy akinek lehetősége van, egy-egy tál süteménnyel járjon hozzá az ebédhez.
Délután 2 órától családi sportvetélkedő, kálvária kvíz, 2 órától cserkészjátékok, vele párhuzamosan kézműves foglalkozások lesznek.
Fél 4-től tanúságtételek, csoportos beszélgetés, 5 órakor zenés hálaadás.
Jézus Szentséges Szíve ünnepe
Június 16-án, pénteken, Jézus Szentséges Szíve ünnepén este 6 órakor tartunk szentmisét templomunkban.
Papszentelés
Június 17-én, szombaton de. 10 órakor megyéspüspök atya áldozópappá szenteli Bodorkós Áron, Kirchknopf Gergely, Szántó Adrián és Vígh Balázs diakónusokat.
Nyári miserend
Június 18-ától, jövő vasárnaptól az iskolaév kezdetéig, vasárnaponként nyári miserend lesz a Kálvária templomban. Vasárnaponként reggel fél 8 és de. 9 órakor lesznek a szentmisék. A szombat előesti szentmisét változatlanul este 6 órakor tartjuk. Nyári időben nem tartunk 11 órakor szentmisét.