Évközi 4. Vasárnap 2023. január 29.
A Szent Kereszt Lelkészség hirdetései
Gyertyaszentelő Boldogasszony
2023. február 2.-án, csütörtökön Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatásának ünnepén két szentmisét tartunk, reggel 8 órakor, valamint - az ünnepre való tekintettel – és este 6 órakor is.
A katolikus egyház ősi hagyománya szerint az esti szentmise elején történik a gyertyák megáldása. Ezért minden résztvevőt kérünk, hogy hozzon magával kis papírgallérral ellátott gyertyát, amelyet megőriznek és csak jeles családi eseményeken, mint pl. születésnap, névnap, házassági évforduló stb. gyújtanak meg. Kívánatos, hogy a közösségek is szenteltessenek gyertyát.
Elsőpéntek
2023. február 3.-án, elsőpénteken délután 5 órától lesz gyónási lehetőség. Este 6 órakor szentmise, a szentmise után rögtön lesz Balázs-áldás. - Természetesen a szombat esti és a vasárnapi szentmisék után is lesz Balázs-áldás. -
Balázs-áldás után lesz szentségkitétel, majd elénekeljük a Jézus Szíve litániát. Este 8 óráig csendes szentségimádást tartunk. Szentségeltétel a 8 órai harangszóra elimádkozott Úr angyala után lesz.
Elsőszombat – rózsafűzérrel a békéért
Püspök atyánk nagyon hisz az ima erejében. Én is hiszem és vallom, de tapasztalatból is tudom, hogy az ima az a mennyei befektetés, amelynek bőséges földi hozadéka lehet, ha képesek vagyunk mindenki javát szolgáló célra idő és ima-tőkét befektetni.
Ismeretes, hogy keleti szomszédunknál gyilkos háború folyik. Fiatal emberek tízezrei lesznek áldozatok egy értelmetlen öldöklésben. Anyák ezrei siratják férjüket, gyermekeiket. Milliók menekülnek, hogy mentsék az életüket, házak dölnek romba, értékek pusztulnak. Ember nincs, aki megállítsa ezt az esztelen öldöklést. Erre egyedül a történelem urának, az Istennek van erre lehetősége.
János püspök atya kérésére, Szűzanya szombatján, elsőszombaton fél 6 órai kezdettel elimádkozzuk a rózsafűzért a békéért. Fektessünk bele időt és energiát, imádkozzunk együtt itt a templomban, vagy otthon, a család tagjai együtt imádkozzanak legalább egy tized rózsafűzért a békéért.
Cserkészbál
Szeretettel várjuk az egész Kálvária Családot és minden rokont, ismerőst az idei Cserkészbálba! A bál az Oladi Művelődési Központban lesz február 18-án, 19 órától. Éljünk a lehetőséggel, hogy a Közösségünk együtt töltsön egy vidám estét! Részletes információk: http://www.51siksandor.hu/cserkeszbal-23/