Miserend
A héten, kedden szerdán a reggeli és a péntek esti misékre még lehet miseszándékot előjegyeztetni.
Taize-i imaóra
Március 24-én, kedden este 7 órára imádságos együttlétre hívunk benneteket a Kálvára templomba, ahol Taizé-i imaóra keretében ifjúsági énekekkel és imádságokkal fohászkodunk az Istenhez. Kisfilm Taize-ről: https://www.youtube.com/watch?v=go1-BoDD7CI&list=RDgo1-BoDD7CI&start_radio=1
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
A héten, március 25-én, szerdán, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Urunk megtestesülésének ünnepén reggel 8 órakor lesz a szentmise. Különösen a FIAT90 női lelkigyakorlat résztvevői vegyenek részt ezen a napon a szentmisén, mert ezen alakalommal mondta ki a Szűzanya Gábor főangyalnak, hogy fiat, azaz: „az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Ezzel vállalta, hogy a megváltó édesanyja legyen.
Virágvasárnap
Jövő vasárnap virágvasárnap, Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepe lesz. Barkafelajánlásokat a barkaszenteléshez hálásan fogadunk.
A 9 órai szentmise előtt a Martineum udvarán a pápai keresztnél lesz a barkaszentelés szertartása, majd Urunk jeruzsálemi bevonulására emlékezve körmenetben vonulunk a templomba. Éppen ezért a 9 órai szentmisére jövők ne a templomban, hanem a Martineum udvarán a pápai keresztnél gyülekezzenek.
Kérés: a gépkocsival érkezők a Martineum parkolóját vegyék igénybe. A templomtéren a körmenet miatt nem lehet parkolni.
Stációs misék
A héten március 25-én szerdán a szentkirályi Szent István templomban, március 27-én, pénteken pedig a Szent Kvirin, szalézi templomban lesznek.
Keresztút járás
Péntekenként templomunkban a szentmise után keresztutat járunk.
Ma, vasárnap délután 3 órakor a Carlo Acutis csoport vezeti a keresztutat.
Tavaszi nagytakarítás
megtörtént. Hálásan köszönjük mindenkinek a részvételét, munkáját!
Tartós élelmiszer osztása
A nagyböjtben összegyűlt adományokat március 26-án csütörtökön osztjuk szét a rászorulók közt. Ha valaki még szeretne hozzájárulni 23-ig tegye meg! Köszönjük!
Nosztalgia vonat
Március 28-án 12 óra 25-kor érkezik Szombathelyre a Szent Korona és a Szent Jobb hiteles másolatát szállító nosztalgia vonat. A vasútállomásról a Szelestey, a Nádasdy és Szent Márton utcán díszkísérettel érkezik a Szent Márton templomba, ahol 14 órakor szentmise lesz és ezután 17 óra 30-ig az ereklyék megtekinthetők lesznek.
Egyházmegyei zarándoklat
2026. május 1-jén a szlovákiai Máriavölgybe várjuk a papokat és a híveket Egyházmegyei Zarándoklatunkra, ahol együtt köszöntjük a Szűzanyát.
A zarándoklat tervezett programja:
10.00 Ismerkedés a kegyhellyel, imádságos készület a szentmisére
10.30 Szentmise
11.30 Ebédszünet
12.15 Választható programok: Keresztút, Szentségimádás, Máriaköszöntő
13.30 Indulás Pozsonyba
14.30 Májusi litánia a pozsonyi Szent Márton Székesegyházban Jozef Hal’koval, a Pozsonyi főegyházmegye segédpüspökével
15.00 Hazaindulás
Előzetesen jelezzük, hogy a buszok, kisbuszok a kegyhelytől 4-500 méterre tudják lerakni/felvenni az utasokat, és a falu szélén tudnak majd parkolni. Pozsonyban a parkoló a székesegyháztól kb. 1 km lesz, tehát kis gyaloglásra itt is számítani kell.
Kérdés esetén érdeklődni a kalvaria.zarandoklat@gmail.com e-mail címen, jelentkezi pedig a https://drive.google.com/open?id=1IPuddCKUyhFUhiL1ZZkGBaDXMZcM7sYJ3aVTWMVCWi8 lehet.
A kegyhelyről rövid ismertető: https://ma7.sk/video/felvideki-naplo/mariavolgy-a-nepszeru-kegyhely honlap
Személyi jövedelemadó 1%
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kéri, hogy az adónk felajánlható kétszer 1%-ról nyilatkozzunk. Ne csak azok, akik adót fizetnek, hanem az adót nem fizetők is nyilatkozzanak, hogy a felajánlható 1%-ot a Katolikus Egyháznak adják. Az állam a nyilatkozatok számának arányában ad kiegészítést az egyházaknak.
A második 1%-ot alapítványok, civil szervezetek pl. Katolikus Karitasz, Nagycsaládosok Egyesülete stb. támogatható
Szexualitás a 21. Században, amit a világ kínál gyermekeinknek
Előadás a Martineum Felnőttképző Akadémián. Az előadók Miklósi Mónika és Balázs, TeenSTAR oktatók, pszichológus-pedagógus házaspár, a téma kiváló ismerői, akik kifejtiki, hogy keresztényként, szülőként, nevelőként hogyan kezeljük a témát.
Időpont: 2026.03.28. szombat, 15.00 - 17.00
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://forms.gle/TQTJpkF8pZbjF3ke9
A hirdetések rendszeresen felkerülnek a Kálvária templom honlapjára:
www.kalvariatemplom.hu valamint a Facebook oldalára https://www.facebook.com/kalvaria.szentkereszt
Ajánljuk, hogy rendszeresen keressék meg ezeket az oldalakat.