Miserend
A héten a csütörtöki hajnali szentmisékre még lehet miseszándékot előjegyeztetni.
Advent
Adventben hétfőtől péntekig reggel ¼ 7 órakor kezdődnek a hajnali misék, előtte a templomot 5:50-kor nyitjuk. Adventi időben a hajnali miséken kívül nem tartunk szentmisét templomunkban, szombatonként viszont csak este 6 órakor lesz szentmise, amely előtt az adventi koszorún ünnepélyesen gyertyát gyújtunk.
Várjuk azoknak a jelentkezését, akik a hajnali miséken szívesen vállalnak felolvasást. Kérjük. hogy a sekrestyébe kitett íven iratkozzanak fel
Az elmúlt évek hagyományának megfelelően a hajnali misék után reggelivel várjuk az iskolás gyermekeket. A faliújságra kitett lapra írják fel a nevüket azok, akik reggelit kérnek.
Várjuk azok jelentkezését is, akik tudnának egy-egy napot vállalni a terítésben, reggeliztetésben, rendrakásban. Ők a sekrestyében iratkozzanak fel. Köszönettel fogadjuk, ha reggeli ételek felajánlásával is hozzájárulnának az agapéhoz, ez ügyben egyeztetni a reggelik alkalmával a kiskonyhában tudnak.
Kérjük a hajnali misékre érkezőket, hogy csak nagyon indokolt esetben parkoljanak a templomtéren, használják inkább a Martineum és a Lelkészség közös nagy parkolóját! Ezzel elkerülhetjük az estleges összekoccanásokat, zsúfoltsággal járó károkozást a járművekben és a növényzetben
Gyűjtés
Székely János püspök atya 2025. dec. 13-i előesti, valamint december 14-i vasárnapi a szentmiséken egyházmegyei gyűjtést rendelt el a Szentgotthárd-Zsida városrészen a Boldog Brenner János vértanú papunk tiszteletére épülő új templom javára. Adományainkkal támogassuk a templom felépítését a következő hétvégén.
Karácsonyi szentgyónás
Az advent a karácsonyra, Jézus születésének ünnepére való készület ideje. Már most tervezzék be karácsonyi szentgyónásukat, amit a hajnali szentmisék után elvégezhetnek. Akinek a reggeli időpont nem alkalmas előre egyeztetett időpontban tud jönni
Kérjük azokat, akiknek hozzátartozójuk nem tud eljönni a templomba, hogy elvégezze karácsonyi szentgyónását, jelezzék, és megbeszélt időpontban József atya elmegy hozzá, hogy lélekben fel tudjon készülni Jézus születésének ünnepére, a karácsonyra.
EXODUS 90
Egy különleges lelki utazásra hívjuk az Egyházmegyénk férfi testvéreit, az Exodus 90 lelkigyakorlatra.
Ha változtatnál az életeden, kalanddal, kihívással, testvérekkel: Isten Rád vár! A lelkigyakorlat Észak-Amerikából ered, és már Magyarországon is egyre többen vállalják a 90 napig tartó kihívásokat, aminek három pillére az imádság, aszkézis és a hit közösségben való megélése.
A Savaria Fraters Exodus közösség hív minden érdeklődőt egy nyitott, tanúságtevő, Exodus alkalomra 2025.12.17-én, szerdán, este 6 órára a szombathelyi püspöki palota konferenciatermébe.
Fenti találkozótól függetlenül a lelkigyakorlatra jelentkezni, közösséget keresni és további információ az alábbi linken elérhető: https://forms.gle/T6Yg6gNWw7Ne6Tw86
A lelkigyakorlatot azoknak a keresztény felnőtt férfiaknak ajánljuk, akikben él a vágy,
Legyenek bár egyedülálló fiatal férfiak vagy többgyermekes családapák, a lelkigyakorlat életállapottól függetlenül elvégezhető.
A lelkigyakorlatról további információk elérhetőek az http://exodus90.hu weboldalon. Várjuk a férfitestvéreket, jöjjünk minél többen és hallgassuk meg azoknak a személyes történeteit, akik már átélték az exodus csodáját!
kép forrása: origo.hu